franciaország
Rendőrökkel csaptak össze a tüntetők Párizsban
Újabb tüntetések voltak szombat este Franciaországban a közeljövőben bevezetendő Covid-igazolás ellen. Országszerte összesen több mint kétszázezren vonultak fel az AP hírügynökség becslése szerint. Párizsban ismét erőszakossá fajult a demonstráció, a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel.Az erőszak a mindennapok részévé vált Franciaországban
A Le Figaro jobboldali francia napilap a minap közzétette azt az év első hat hónapját vizsgáló kutatását, amelyből kiderült: Franciaországban az erőszak mértéke már meghaladja azt a szintet, amelyet 2019 első felében a sárgamellényesek tüntetése idején tapasztalhattak az emberek – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.Michel Barnier legalább három évre megállítaná a Franciaországba irányuló bevándorlást
Michel Barnier, az Európai Unió korábbi Brexit-ügyi főtárgyalója három–öt éves bevándorlási moratórium elrendelését tartaná szükségesnek Franciaországban addig, amíg a migrációs politikát hazája új alapokra helyezi, és időt ad magának ahhoz, hogy nemzeti konszenzus alakuljon ki a súlyos kérdésről. A francia jobboldali politikus – aki két ciklusban is dolgozott EU-biztosként és több francia kormányban is volt tárcavezető – csak a nyár végén kívánja hivatalosan bejelenteni, hogy indul a jövő évi francia elnökválasztáson, ám időközben már elindította internetes oldalát és több interjúban is bemutatta programjának fő elemeit. A Le Figaro című napilap szerdai számában közzétett írásában a bevándorlási moratóriumról szóló elképzelésének konkrét részleteit fejtette ki, miután szerinte húsz éve valamennyi kormány hiába mutatott határozottságot a migrációs témában.Macron bírósághoz fordult, amiért egy plakáton Hitlerként ábrázolták
Emmanuel Macron francia elnök bírósághoz fordult, amiért két dél-franciaországi városban is egy plakáton Adolf Hitlerként ábrázolták őt, így tiltakozva a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen – jelentette a helyi sajtó, köztük a Le Figaro, a Valeurs Actuelles és a Le Parisien című lapok is csütörtökön.Leszbikus lelkésznők házasodtak össze Franciaországban
A haladás megállíthatatlan – hogy előre vagy hátra tartunk, az már egy másik kérdés. Történt ugyanis, hogy egy leszbikus lelkészpár házasodott össze vasárnap a franciaországi Montpellier-ben. Úgy gondolják, hogy házasságuk egyházuk mentális fejlődésének szimbóluma.A francia parlament elfogadta a radikális iszlám elleni törvénytervezetet
Hét hónapig tartó vita után pénteken végül elfogadta a francia parlament azt a törvénytervezetet, amellyel a radikális iszlamizmust próbálják visszaszorítani. A francia országgyűlés valamennyi ellenzéki pártja élesen bírálta a tervezetet.Meglepetés: Párizs aggódik a magyar gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás miatt
Miután beszámoltunk arról, hogy a francia Le Figarónak nyilatkozó uniós tisztviselő érdekes nyilatkozatot tett, a liberálisok demokrácia felfogásáról, a francia kormány is bejelentkezett a népszavazást bírálók közé. Clément Beaune, az európai uniós ügyekért felelős francia államtitkár pénteken ugyanis úgy fogalmazott, Franciaország aggódik a magyar gyermekvédelmi törvényről kiírt népszavazás kapcsán a "témák összemosása és hangszerelése" miatt.Macron telefont és telefonszámot cserélt
Telefont és telefonszámot cserélt Emmanuel Macron francia elnök a Pegasus nevű kémprogrammal kapcsolatos sajtóhírek miatt. Az ügy kapcsán rendkívüli ülést tartott a nemzetbiztonsági, illetve védelmi tanács – közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal, az Élysée-palota egyik illetékese.Nyugalmazott francia tábornokok szerint az ország vezetése nem mérte fel, mennyire súlyos a helyzet
Mi is beszámoltunk róla, hogy nyugalmazott francia katonatisztek egy csoportja nyílt levélben kereste meg Emmanuel Macront, amelyben a polgárháború veszélyére figyelmeztették az elnököt. Antoine Martinez nyugalmazott francia tábornok – aki egyike annak a hatvan tisztnek, akik megfogalmazták a levelet – exkluzív interjút adott az M1-nek, amelyben kijelentette: Franciaországban a helyzet súlyos, és a politikai vezetés talán nem mérte fel eléggé, mennyire; "ezért kongattuk meg a vészharangot, ezért hallattuk a hangunkat". Martinez tábornoktársa, André Coustrou az interjúban beszámolt arról, hogy feljelentette Agnès Pannier-Runacher miniszterhelyettest, aki lázadóknak nevezte őket.Ajánljuk még

















