frans timmermans
Lehet még Brexit-fordulat?
Az Európai Unió bármikor szívesen látná ismét tagjainak sorában a kilépni készülő Nagy-Britanniát – írta csütörtökön megjelent cikkében Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke. A brit EU-tagság a jelenleg érvényes menetrend alapján január 31-én – illetve közép-európai idő szerint február 1-jén nulla órakor – szűnik meg.Újabb titkos megbeszélést folytatott Soros és Timmermans
Ismét a nyilvánosság teljes kizárásával találkozott Frans Timmermans, az Európai Bizottság tagja Soros György tőzsdespekulánssal Brüsszelben. Mindez az EB hivatalos honlapjáról derült ki. Az átláthatóságért szóban síkra szálló szereplők most nem voltak olyan közlékenyek, mivel semmilyen információt nem osztottak meg arról, hogy miről is tárgyaltak. Nagy valószínűséggel a migránskvóták felgyorsításáról egyeztettek. Soros és Timmermans az utóbbi években szinte havonta találkozott.Kísérleti terep lesz Budapest: Karácsony szélesre tárta az ajtót a külföldi agitátorok és ügynökök előtt
Külföldről ejtőernyőzött emberekkel, idegen agitátorokkal és a Budapesten élő külföldieket a jobboldal ellen hergelő és szavazásra buzdító emberekkel vette körül magát az új főpolgármester, Karácsony Gergely, a "ballib ügynökök" pedig jelentős befolyást is gyakorolnak rá. Vincent Liegeytől, a kommunista elveket valló francia agitátortól például nem csupán néhány mondatot lopott Karácsony, de annak komplett eszmerendszerét is magáévá tette Zugló egykori ura, Budapest klímaerdejének ősatyja, a szolidáris főváros megálmodója, azaz Karácsony Gergely.Csak az alkalmatlanságát bizonyította Karácsony Zugló élén
Karácsony már bizonyított. Csőd, napi egymilliós parkolási veszteség, beteljesületlen pályázatok, vesztegetés, zsarolás, szocialista irányítás. Alkalmatlansága eredményeként ezeket tudja felmutatni Karácsony Gergely, mint polgármester. Igen, rá bízná a fővárost az ellenzék.Dömötör Csaba: Timmermans és társai a baloldali polgármesterekkel hajtanák végre a bevándorlást ösztönző programokat
A "csetlő-botló" baloldal nem képes és nem alkalmas arra, hogy ellenálljon a bevándorlást fokozó terveknek – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Hányinger: Trócsányit elgáncsolták, de a belga liberális maffiózó átment a bizottsági szűrőn
Akinek még számít jog és igazság, becsület, erkölcs, Isten, haza, az tömény undort érez a Brüsszelből érkező napi hírek hallatán. Íme, itt a legújabb: gond nélkül átment az Európai Parlament három szakbizottságának meghallgatásán az igazságügyi biztosnak jelölt Didier Reynders belga liberális politikusbűnöző, noha egy belga titkosügynök vallomása szerint súlyos korrupciós bűncselekmények sorát követte el. Közben a mi Trócsányi Lászlónkat már a legelső bizottság elgáncsolta egy hazug, koncepciós eljárásban... Ezzel egyidejűleg folyik ellenünk a 7-es cikkely szerinti eljárás, amely a szavazati jogunk elvételéhez vezethet, Brüsszelben ármánykodó „ellenzékünk” újabb büntetéseket követel, s újfent egész hajóflotta szállítja be nap mint nap a kontinensre az új-honfoglalókat. Meddig maradunk még ebben a végnapjait élő, velejéig rothadt weimari szörnybirodalomban?Deutsch Tamás: Karácsony az európai és magyarországi bevándorláspárti politikai erők jelöltje – vizitált is Soros összekötőjénél
Valóságos győzelmi jelentést küldött Karácsony Gergely Brüsszelből, ahol csütörtökön találkozott Frans Timmermans-szal. Soros György európai összekötője a klímavédelem felelőse lesz, és ez Karácsonynak nagyon tetszik; ráadásul ígéretet kapott arra, hogy Brüsszel majd közvetlenül utal a városoknak. Deutsch Tamás brüsszeli sajtótájékoztatóján kifejtette: a csütörtöki vizitből is látszik, hogy Karácsony Gergely nem a budapestiek főpolgármester-jelöltje, hanem az európai és magyarországi bevándorláspárti politikai erők jelöltje.Hollik István: Nem betelepíteni, hanem kiszállítani kell a migránsokat
Európa vezetésének nem betelepíteni kell a migránsokat, hanem kiszállítani őket a saját hazájukba – jelentette ki a kormányszóvivő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Soros New Yorkban maga adta át a kottát a bosszúszomjas Timmermansnak
Legtöbbször az elhallgatás vagy a félrenézés a válasz arra a teljesen jogos kérdésre, hogy miért és miről egyeztet rendszeresen Frans Timmermans volt és leendő európai bizottsági alelnök Soros György amerikai milliárdossal, ideológussal, spekulánssal és feketeöves felforgatóval. A kérdés nemcsak a nemzetállami, hanem az összeurópai szuverenitást is érinti, ám mivel a szuverenitás olyan dolog, amelyről a nemzetközi baloldal eldöntötte, hogy rossz és meg kell haladni, több indoklást nem is szívesen fűznek hozzá a témához.Ajánljuk még

















