Pesti Srácok

fredrick federley

Két pedofillal is kapcsolatot tart a szivárványcsaládos svéd EP-képviselő – íme, a velőtrázó részletek

Világugar 2020 december 5.
Fredrick Federley svéd európai parlamenti képviselő, az LMBTQ-jogok és a szivárványcsaládok egyik élharcosa több, mint egy éve él együtt egy börtönből akkor szabadult, 42 éves pedofil férfival. Újdonsült párját szinte azonnal odaköltöztette björbói birtokára, ahol volt férjével/feleségével közösen örökbe fogadott gyermeküket, a 10 éves Lillit neveli. A képviselő új partnerét 2014-ben 9 év börtönre ítélték 22 rendbeli, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális erőszak és 38 rendbeli gyermekpornográfia vádjával. Svéd lapok szerint januárban szabadult, de már tavaly rövidebb-hosszabb időkre elhagyhatta pártfogó felügyelete mellett a büntetés-végrehajtási intézetet. Ekkor szövődhetett szerelmük Federleyvel. Egyszóval teljességgel kizárt, hogy szörnyű bűneiről új párja ne tudott volna. És ez még mind semmi. A Stoppa Pressarna svéd oknyomozó portál azt is megtudta, hogy Federley már korábban is szoros kapcsolatot ápolt egy norvég pedofil férfival, akivel együtt jártak brüsszeli szexpartikra, melegbárokba. Azt a férfit a közelmúltban ítélték el gyermekpornográf felvételek birtoklása és terjesztése miatt. A 46 éves férfi Telegram-üzenetekben csecsemő- és óvodáskorú gyermekekkel való szexuális együttlétről fantáziált. A vállaltan homoszexuális politikus, Fredrick Federley mindezek ellenére a mai napig nem mondott le. Pártja és a frakciója falaz neki, míg ő állítólag betegszabadságon van.
Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.