fudan egyetem
Gulyás Gergely: "ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet"
A kormány nem akar a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére jót tenni – mondja Gulyás Gergely a Mandinernek adott interjújában. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Fudan Egyetem ügye mellett beszélt még az M3-as metró felújításáról, az elvesztett Sargentini-perről, Jakab Péterről és az ellenzéki előválasztásról is.Kínával keménykedik a Fudan Egyetem kapcsán a magyar ellenzék – még egy határozott hangú levelet is írnak nekik
Tegnap megvolt az első nagyobb tüntetés is, miután a kormány bejelentette a lazító intézkedéseket. A tüntetés apropója, hogy a kormány úgy döntött, hogy a ferencvárosi Déli Városkapu Diákváros nevű értékes fejlesztési területét – vagy annak egy nagy részét – a kínai Fudan Egyetem fogja megkapni. A kormány azzal érvel, hogy a Fudan a világ egyik legjobb egyeteme, ráadásul a folyamat még csak a tervezésnél tart, sem pontos költségekről, sem a megvalósítás részleteiről nem volt még szó.Karácsony kommunista frakciója tüntetett tegnap a kínai kommunisták ellen
Nekem még véleményem sincs a Fudan Egyetemmel kapcsolatban; ez tipikusan olyan ügy, amelynek a gazdasági és egyéb hatásai annyira bonyolultak, hogy jobb azt a szakemberekre hagyni. De a kevés számú bizonyosság egyike az, hogy itt egy műszaki képzőhelyről is lenne szó, vagyis valami olyasmiről, ami ezt az egész hatalmas nagy jólétet működteti, amiben a társadalomtudományok kékhajú, izomszegény művelői éppen lubickolnak. A "muciológusok" – vagyis azok, akiknek esélyük sem volt matekból felvételizni – rettenetesen félnek Kínától. A kínai "muciológia" rossz, társadalomtudományból csak a nyugati jó. Érdekes: itt nem számít a fehér felsőbbrendűség.Karácsony szakterülete, hogy áldozatként tud feltűnni, az üldözött vad szerepében tetszeleg
Karácsony Gergely továbbra is üldözött vadnak tűnik; bár az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló főpolgármester elindította kampányát, nem a saját témáiról beszél, hanem magyarázkodásra kényszerül – mondta a Nézőpont Csoport vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Mráz Ágoston Sámuel közölte: a főpolgármester eddigi életével, karrierjével kapcsolatban sorozatban kellemetlen kérdések merülnek fel, amelyekre Karácsony Gergely nem tud hiteles válasz adni, és egyre inkább belebonyolódik ezekbe az ügyekbe.Kisstílű kampányfogás a Fudan fúrása – a baloldal korábban udvarolt Kínának
Karácsony az MSZP jelöltjeként tör kormányfői babérokra, holott a párt uniós képviselője, Ujhelyi István a közelmúltban úgy nyilatkozott: örül annak, hogy a Fudan Budapestet választja bázisául – de a korábbi szocialista kormányok is a keleti nyitásban látták a magyar gazdaság növekedésének esélyét. Karácsony Kína-ellenes megnyilvánulásai feltehetően csak a választási kampánynak szólnak, de nem tesznek jót a diplomáciai kapcsolatoknak, hiszen Kína-ellenesnek nevezte a budapesti főpolgármestert a pekingi állami média egyik portálja nemrég egy vezércikkben – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Schanda Tamás: politikai hisztériakeltés a Fudan Egyetem elleni tüntetés
Politikai hisztériakeltésnek nevezte a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett szombati tüntetést az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára; szerinte alaptalan pletykák és sajtóinformációk miatt tiltakoznak a szervezők.Karácsony: A Fudan-ügy csak a kezdet! – Saját testükkel állítják meg „Orbán rendszerét” (videó + galéria)
A szombat délután kezdődő, a Fudan Egyetem és a Fidesz elleni tüntetés sok izgalmat tartogatott. A Hősök terétől a Kossuth térig tartó felvonulásra maga Karácsony Gergely hívta az embereket, és a főpolgármester hosszú éveken át kommunista agitációt kifejtő tanácsadója, Jámbor András szervezte. Az ellenzék politikusai, így Kunhalmi Ágnes, Burány Sándor, Szabó Tímea, Csárdi Antal, Fekete-Győr András és Hadházy Ákos is képviseltette magát. Azon kívül, hogy a szervezők szerint több ezren eljöttek, siralmas és egyben félelemkeltő beszédeket hallhatott a közönség. A tájékozatlanság, az érvek hiánya volt a jellemző a megszólalók beszédeire, amellyekkel elsősorban az érzelmekre kívántak hatni. Nemcsak ordítással, hanem kifejezéstelen, gyűlölködő arccal mondták el eltorzult hangú beszédeiket. Karácsony nagyjából készpénznek veszi, hogy ő lesz Magyarország következő miniszterelnöke, és meglepő módon kibújt a szög a zsákból: megcsillogtatta retorikai képességeit is. Bár még gyakorolnia kell, minden bizonnyal sokat tanult Gyurcsány Ferenctől. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterrel karöltve most üzentek a Fideszre szavazó magyaroknak. Karácsony szerint a Fudan-ügy a Fidesz teljes és végső öngyilkossága, és az emberek jobb, ha meggondolják, melyik oldalra állnak. A tüntetőkhöz a Pesti TV munkatársai, Vésey Kovács László és Ambrózy Áron csatlakoztak, hogy beszélgessenek és megértsék az álláspontokat. Nézze vissza a videós közvetítést!Vérkommunista mosolygós álarcban – Karácsony-tanácsadó szervezi a „kommunista” Fudan Egyetem ellen a mai tüntetést
Amikor elértük az ötmillió beoltott főt, hazánkban feloldották a járványügyi korlátozások egy részét, és mivel ennek értelmében már tüntetést és gyűléseket is lehet tartani, nem meglepő, hogy Karácsony Gergely és csapata a lovak közé csap. Szombat délutánra hirdettek megmozdulást a Diákvárosért, és természetesen azért, hogy a Fudan Egyetem ne épülhessen meg Magyarországon. Nemcsak Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere és az egész balliberális oldal tiltakozik a Fudan megépítése ellen, hanem Jámbor András is. Az a Jámbor, aki a tüntetés szervezője, és aki korábban nemcsak az Indexnél dolgozott, hanem a Mérce.hu főszerkesztője lett, majd onnan is távozott. Jámbor korábban egyik publicisztikájában kiállt a PestiSrácok.hu újságírójának, Füssy Angéla gyermekét szexuális erőszakkal fenyegető férfi mellett is. Jelenleg a főpolgármester egyik tanácsadója, a Szikra Mozgalom alapítója, az előválasztás egyik induló jelöltje Budapest 6. számú választókörzetében.A kínai külügyminiszter szerint megvetést sem érdemel Karácsony Gergelyék akciója
Még megvetést sem érdemelnek azok a magyar ellenzéki politikusok, akik a Fudan Egyetem Budapestre tervezett campusa közelében átnevezték az utcákat – mondta csütörtökön a kínai külügyminiszter, majd hozzátette: véleménye szerint a politikusok ezzel a lépéssel a Kínát érintő ügyekre szeretnék irányítani a figyelmet, valamint a magyar–kínai együttműködést szeretnék megakadályozni – számolt be az Index.Ajánljuk még