független igazságszolgáltatás
Szélsőségesek bíróság előtt a Horthy-rendszerben – Honi felderítés (Videó)
Józan értékítéletű ember ma már nem retteg a Horthy-fasizmustól, mégis sokan vannak idehaza és a szomszédos népek körében is, akik megteszik, ezért nem lehet elégszer cáfolni. Az viszont ritkán kerül szóba, hogy miként állt a Horthy-rendszer a valóban szélsőséges, társadalom- és államrend-felforgató törekvésekhez. Hiszen valóban léteztek akkor még számottevő erejű fasiszták, a kommunista mozgalom pedig akkor is egyre intenzívebben próbálta megdönteni a törvényes rendet. A kettő között különbséget tett, hogy a kommunisták akkor már túl voltak a bemutatkozáson: 1919-ben az egész ország megláthatta, miféle alakok ezek. A fasiszták viszont még csak bontogatták a szárnyaikat, és egyelőre senki sem sejthette, mivé fajul majd 1944-ben a tevékenységük. Az ügyészségen és a bíróságon viszont egyiküknek se volt pardon, ha túlzásba vitték a mozgalmi szervezkedést. A szélsőségesekkel szembeni hozzáállásról, ellenük indított perekről és a párhuzamosan leültetett Rákosiról és Szálasiról Drócsa Izabella jogtörténész árult el részleteket. Ajánljuk még
Brüsszel felkészített minket az új világrendre
Meddig csavarod még feljebb a kamumétert, kamupéter?
Élvezet lehet hülyére venni titeket – A Jó Ember hamburgerező
A Jó Ember hamburgerező vállalkozás ugyanúgy az érzelmekre hat, ahogy megannyi csaló, viszont közben gondolkodásra képtelennek nézi az érzelemhullámra rácuppanó sokaságot. És igaza is van. Alpesi Krisztusok
Tirolban minden faluban, útkereszteződésben, hegyoldalban található egy-egy kereszt, a keresztre feszített Jézussal vagy Jézus a két latorral. Nem beszélve a szentek szobrairól, mint például Szent Jacobs, Szent Flórian, Szent Andreas... Az embernek ez fel sem tűnne, ha nem ebben a korban élne.