Pesti Srácok

Hiába firtatták a hazai igazságszolgáltatás függetlenségét az Európai Unió Bíróságán

Hiába firtatták a hazai igazságszolgáltatás függetlenségét az Európai Unió Bíróságán

Egy svéd állampolgár anyanyelvhez fűződő jogainak margóján érdeklődtek a magyar igazságszolgáltatás függetlenségéről az Európai Unió Bíróságán, a luxemburgi székhelyű testület csütörtökön azonban előzetesen kimondta: a szóban forgó kérdések nem relevánsak az ügy szempontjából. Pedig a jogállamisági vita margóján Európa-szerte árgus szemekkel figyeltek ma az uniós bírói fórumra. A főtanácsnok a nemzeti és EU-s bíróság közötti párbeszéd jelentőségére mindenesetre felhívta a felek figyelmét.

Az uniós jog elsőbbsége alapján valamely nemzeti bíróságnak figyelmen kívül kell hagynia minden olyan nemzeti szabályozást vagy bírói gyakorlatot, amely sérti azon lehetőségét, hogy kérdést intézzen az Európai Unió Bíróságához – állapította meg Priit Pikamäe főtanácsnok csütörtökön nyilvánosságra hozott indítványában, hozzátéve: a magyar szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a legfőbb ügyész a Kúriánál valamely alsóbb fokú büntetőbíróság előzetes döntéshozatalra utaló határozatával szemben a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslattal éljen, valamint a Kúriának a törvénysértő jelleget megállapító határozata, amelyek sértik a fent említett lehetőséget, összeegyeztethetetlenek az uniós joggal.

A szóban forgó ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 2019-ben fordult a luxembourgi székhelyű Európai Bírósághoz, annak margóján, hogy még 2015-ben a magyar hatóságok őrizetbe vettek egy svéd állampolgárt, majd gyanúsítottként hallgatták ki lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés vétségének gyanúja miatt. A kihallgatás során tolmács közreműködésével közölték vele a gyanúsítást, a terhelt azóta Magyarországon kívül tartózkodik. A PKKB megkérdőjelezte a kihallgatáson közreműködő tolmács kiválasztásának módját, annak képességeit, majd előzetes döntéshozatali eljárás keretében több kérdést is intézett az uniós bírói fórumhoz. Ezek között azonban voltak olyanok is, amelyek közvetlenül a magyar igazságszolgáltatás függetlenségéről érdeklődtek, Európa-szerte nyilvánosságot adva az ügynek, valamint a csütörtökön bemutatott főtanácsnoki véleménynek.

A nemzeti bíróság azzal kapcsolatosan várt véleményt Luxembourgból, hogy

PestiSracok facebook image

  • a magyar hatóságok tiszteletben tartották-e a büntetőeljárás során a terhelteket az Európai Unióban megillető jogokkal kapcsolatos irányelveket?
  • a bírósági elnököknek az Országos Bírósági Hivatal (OBH, Magyarország) – az Országgyűlés által kinevezett – elnöke által ideiglenes megbízással történő közvetlen kinevezése, és a magyar bíráknak a rájuk ruházott feladatok jelentőségéhez képest állítólagosan alacsony javadalmazása sérti-e az uniós jogban rögzített bírói függetlenség elvét?
  • ellentétes-e az uniós joggal egyrészt az, hogy a Kúria a legfőbb ügyész indítványára az előzetes döntéshozatalra utaló végzését törvénysértőnek minősíti amiatt, hogy az előterjesztett kérdések nem relevánsak az alapügy megoldása szempontjából, illetve másrészt az, hogy a kérdést előterjesztő bíróval szemben ugyanezen okok miatt fegyelmi eljárást kezdeményeznek?

Utóbbival kapcsolatban emlékezetes: a Kúria 2019 szeptemberében mondta ki, hogy a svéd állampolgár ügyében eljáró elsőfokú bíróság jogszerűtlenül függesztette fel a büntetőeljárást, és az ügy eldöntése szempontjából nem releváns, az ügy kimenetelét nem érintő kérdéseket tett fel az Európai Unió Bíróságának. Pikamäe főtanácsnok csütörtöki indítványában helyben hagyta ezt az érvet, és kimondta: a bírósági elnököknek az OBH elnöke által ideiglenes megbízással történő közvetlen kinevezésére és a bírák javadalmazására vonatkozó kérdések a szóban forgó büntetőeljárás kimenetele szempontjából irrelevánsak, éppen ezért elfogadhatatlanok. Megállapította ugyanakkor, hogy a Kúria vitatott ítélete sérti a nemzeti bíróság azon lehetőségét, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel forduljon az uniós bírósághoz, és ezáltal hátráltatja az előzetes döntéshozatali mechanizmus működését. Kizárólag az Európai Unió Bírósága hivatott e mérlegelés megalapozottságát értékelni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságának vizsgálata keretében – szögezte le a főtanácsnok.

Az eredeti ügyre válaszul egyébként az is megállapítást nyert, hogy a gyanúsítottaknak vagy a vádlottaknak biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy panaszt tegyenek a büntetőeljárásban számukra biztosított tolmácsolás minőségével kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet. A bíróság ítélete még 2021-ben várható, arra általában – de nem kötelező érvénnyel – iránymutatást jelent a főtanácsnok indítványa.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.