független sajtó
Lesz másik? Már el is kezdték újratoborozni az Indexet
Gyorsan megtörténik a gárdaváltás máris új szerkesztőségi stábot építenek fel az Indexben, hogy fenn tudják tartani a működést - értesült a Média1. A portálnak arról nincs információja, hogy a mostanival azonos létszámmal működtetnék-e a lapot, vagy kevesebb embert vesznek-e fel. Egyelőre a toborzási fázis kezdődött meg.Tusványos: Független médium és független újságíró nem létezik! (PS-videó)
A rendszerváltó média a mocsárban fogant, és nagyon helyes, hogy új lapot nyitottak a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvánnyal (KESMA) – mondta el Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője Tusnádfürdőn, csütörtökön, a Megtört-e a balliberális médiatúlsúly Magyarországon című kerekasztal-beszélgetésen. Az eseményen kiderült: a szakmaiság álköntösében jelentek meg annak idején a kommunisták a médiában, a jobboldal pedig ekkor veszítette el a “médiaháborút”. A dolgok 2002-ben kezdtek megváltozni, amikor a jobboldal felismerte a média fontosságát. Elhangzott az is, hogy a média nem más, mint a politika figyelemvonzó eszköze ahhoz, hogy az üzenetét át tudja adni. Dukász Magor szerint ma már azonban minden máshogy van, mint régen, hiszen a '90-es években történt változások, a közösségi média térnyerése nemcsak a médiapiacot, hanem a hirdetési szokásokat is meghatározta, így ma tulajdonképpen az emberek figyelméért zajlik a harc.Az SZDSZ-nek és Verhofstadt liberálisainak is dolgozott az Eurológus “független” újságírója
Aki manapság azt mondja magáról, hogy független, arról már a kijelentés pillanatában tudni lehet, hogy liberális. Remek példa erre a haladó újságírás zászlóshajója, az Index. Róluk tavaly kiderült, hogy súlyos milliókat kaptak az EU-tól abból a célból, hogy az Eurológus nevű rovatuk segítségével bebizonyítsák, hogy az összes vitás kérdésben az EU-nak van igaza Magyarországgal szemben. Hogy honnan ez a hév? Csak egy példa: az uniós ügyeket tárgyaló Eurológus rovatuk munkatársa, Kugyela Tamás korábban a CEU-ra járt, Guy Verhofstadt liberálisainál volt gyakornok, illetve dolgozott az SZDSZ-nek is. Nem mondjuk, hogy meglepődtünk.Magyarország-politikája miatt zaklatják Trumpot az amerikai haladók
Huszonkét demokrata párti amerikai törvényhozó levélben bírálta Donald Trumpot Magyarország-politikája miatt – írta meg a 888.hu a Politico című amerikai folyóirat európai kiadására hivatkozva. A képviselők megdöbbenésüket fejezték ki, miután az amerikai külügyminisztérium visszavonta a magyarországi független média támogatására szánt 700 ezer dolláros (több, mint 197 millió forintos) támogatási tervét.Troll – Hazug színjáték az indexesek önáltatása
Megint hazudik az Index, ezúttal az állítólagos függetlenségről. Miután Spéder Zoltán eladta az Index.hu-ban meglévő közvetett tulajdonrészét, a portál szerkesztősége, mint a „minőségi újságírás utolsó szigete”, kiadta függetlenségi nyilatkozatát és sokadszorra is kijelentették magukról, hogy ők az Index, és továbbra is függetlenek maradnak. Az Echo TV Troll című műsorának legutóbbi adásában elhangzott, a korábbi indexes pálfordulásokból kiindulva ez az egész ügy a fekete öves gyűlölködők egy újabb óriási színjátéka.Ajánljuk még













