gárdisták
Devecserben még így "integrálta" a "féreg, patkány cigányokat" a mára a baloldallal összenőtt Jobbik (Videóval)
A minap Sneider Tamás Jobbik-elnök arról beszélt az ATV-ben, hogy roma integrációs programjuk van, és ma már "nem olyan mértékben etnicizált a bűnözés, mint 10-15 éve", sőt, "ma már etnikai szempontból teljesen mindegy az, hogy magyar vagy cigány ember követ el bűncselekményt". Megtaláltuk a legnagyobb videomegosztó portálon az esemény felvételét a hét éve Devecserben rendezett szélsőjobboldali erődemonstrációról, ahol bizony a ma már balliberálisokkal közös szekeret toló Jobbik vezetésével a Betyársereg és Magyar Gárda különböző formációi összesen több százan vonultak végig a város utcáin, hogy megfélemlítsék az ott élő cigányságot. Bár az akcióban részt vevő jobbikos politikusok mára kikoptak, elvesztek a süllyesztőben, a demonstráció egyik szervezője, moderátora, a Jobbik Veszprém megyei elnöke (akkoriban alelnöke) a várpalotai összellenzéki roncsderbi egyik mostani képviselőjelöltje. Videó-összeállításunkban megmutatjuk, néhány éve hogy vélekedett a cigányokról, sőt, a felvétel tanúsága szerint a zsidókról és a négerekről is a Jobbik, és annak politikusai, akik a jelek szerint a cél érdekében minden gond nélkül vállalhatók azoknak a baloldali pártoknak, akik nem is olyan régen még ördögtől valónak és a közéletből kiirtandónak tartották az ilyen fokú fajgyűlöletet. Ajánljuk még
Brüsszel felkészített minket az új világrendre
Meddig csavarod még feljebb a kamumétert, kamupéter?
Élvezet lehet hülyére venni titeket – A Jó Ember hamburgerező
A Jó Ember hamburgerező vállalkozás ugyanúgy az érzelmekre hat, ahogy megannyi csaló, viszont közben gondolkodásra képtelennek nézi az érzelemhullámra rácuppanó sokaságot. És igaza is van. Alpesi Krisztusok
Tirolban minden faluban, útkereszteződésben, hegyoldalban található egy-egy kereszt, a keresztre feszített Jézussal vagy Jézus a két latorral. Nem beszélve a szentek szobrairól, mint például Szent Jacobs, Szent Flórian, Szent Andreas... Az embernek ez fel sem tűnne, ha nem ebben a korban élne.