gázolás
Halálra gázolták Franciaországban a nomád életet élő Gecse Balázs Gergőt
Franciaország délkeleti részén vasárnap reggel halálra gázolták Gecse Balázs Gergőt, aki Magyarország bejárása után úgy döntött, ökrös szekerével nekivág a nagyvilágnak. A baleset reggel fél 9 körül történt a Villard-Bonnot közelében futó 165-ös út egyik kanyarjában - írta honlapján a Le Dauphiné című regionális francia napilap.Buszmegállóban álló nőt gázoltak halálra Szigetszentmiklóson
Egy buszmegállóban álló nőt gázolt halálra egy autós szombat délután Szigetszentmiklóson - közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.Vádat emeltek egy babakocsit toló nőt cserbenhagyó gázoló ellen
Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittasan elgázolt egy babakocsit toló nőt, majd elhajtott a helyszínről 2016 októberében Szentendrén.Négy embert gázolt a zebrán (VIDEÓ)
Kommentár nélkül - ezzel a megjegyzéssel osztotta meg a police.hu azt a felvételt, amelyen négy, teljesen szabályosan közlekedő, ráadásul csoportosan átkelő embert a figyelmetlen autós szinten fékezés nélkül sodor magával. Az augusztusban készült durva eset szerencsére ezúttal nem járt halálos áldozattal. Az autósok felelőtlenségének köszönhetően 2018 első félévében 440 gyalogost gázoltak el zebrán, ami valóban elgondolkodtató.Halálos baleset történt az M7-es autópályán
Gyalogost gázolt halálra egy személyautó hétfő hajnalban Balatonszentgyörgy térségében az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán; teljes pályás útlezárás van érvényben - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.Elgázolt egy embert a 3-as metró
Elgázolt egy embert a 3-as metró csütörtökön reggel a Határ úti állomáson - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.Halálra gázoltak egy gyalogost a Blaha Lujza téren
Autó gázolt el Budapest VIII. kerületében, a Blaha Lujza téren egy gyalogost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - közölte a police.hu.Étterembe hajtott egy férfi Amerikában, halálra gázolta lányát és menyét
Belehajtott autójával egy étterembe egy 62 éves férfi az észak-carolinai Bessemer Cityben. A balesetben meghalt a férfi lánya és menye, de a család többi tagja, a férfi veje, a saját felesége és az unokája is megsérült.Elgázoltak, majd az út szélén vérében fekve hagytak egy 80 éves nőt Dunakeszin
Eszméletlen, vérében fekvő idős asszonyt találtak a Váci Önkéntes Mentő és Tűzoltó Egyesület tagjai Dunakeszin az út mentén pénteken késő este, amikor hazafelé tartottak. A 80 éves asszonyt elgázolták, méghozzá a benzinkúthoz közeli zebrán. A gázoló megállás nélkül továbbhajtott - írta meg a Faktor.hu.Ajánljuk még