Pesti Srácok

Vádat emeltek egy babakocsit toló nőt cserbenhagyó gázoló ellen

null

Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittasan elgázolt egy babakocsit toló nőt, majd elhajtott a helyszínről 2016 októberében Szentendrén.

Szabó Ferenc a közleményben azt írta, a férfi késő délután a Kálvária útnál ki akart kikerülni egy autót, azonban nem vette észre a babakocsit toló nőt, és elütötte. Az ütközéskor a nő a szélvédőnek csapódott, majd 18 méterrel odébb az úttestre zuhant, a babakocsi a két hónapos csecsemővel 17 métert repült, egy füves részen a kerekeire érkezett, majd elborult. A balesetben az anya nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, a csecsemőnek nem esett baja. A közlemény szerint az anya rikító rózsaszín dzsekit viselt, a babakocsi pedig feltűnő narancssárga-szürke színű volt. A férfi vérének etil-alkohol koncentrációja a bűncselekményi mennyiséghatár négyszerese volt - emelte ki a főügyész. A vádlott a baleset után megállás nélkül elhajtott, később gyalog visszatért a helyszínre, és elvegyült a balesetet figyelő járókelők között, ahol a rendőrök a személyleírások alapján felismerték, és őrizetbe vették - olvasható a közleményben. A Budakörnyéki Járási Ügyészség a férfit súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.