geiger ferenc
Független indulót támogat a soroksári polgármester mögött álló civil szervezet
A függetlenként induló Bese Ferenc polgármesterré választását támogatja a XXIII. kerületet eddig vezető Geiger Ferenc mögött álló egyesület. A jelenlegi polgármester pénteken jelentette be ezt közösségi oldalán, emlékeztetve arra, hogy már hetekkel ezelőtt nyilvánvalóvá tette: negyed század után nem indul újra a posztért, bár hozzátette: a jövőben is jelen lesz Soroksár közéletében, ezért maradt a Soroksári Civil Szervezetek és Személyek Egyesületének elnöke és képviselője.Nem indul újra a soroksári polgármesteri tisztségért Geiger Ferenc
Nem indul az őszi önkormányzati választáson Geiger Ferenc, aki huszonöt éve polgármester Budapest XXIII. kerületében, Soroksáron. A 2014-ben a Civil Szervezetek színeiben megválasztott politikus csütörtökön a Facebook-oldalán közölte, hogy bár mind mentálisan, mind fizikailag jó állapotban érzi magát, nyugdíjba vonul. Tavaly 65 éves lett - tette hozzá.Illegálisan hallgatott le képviselőket a soroksári ex-SZDSZ-es polgármester kabinetfőnöke
Képviselőket hallgathatott le a soroksári ex-SZDSZ-es polgármester kabinetfőnöke – írja az Origo. A lap szerint illegálisan készült az a hangfelvétel, amellyel nyilvánosan fenyegetőzik az MSZP által is támogatott soroksári polgármester kabinetfőnöke, Gelei József, akinek már voltak a múltban is hasonló ügyei.Ajánljuk még