gimnázium
Kiesett egy diáklány egy I. kerületi iskola ablakából
Kiesett egy diák a fővárosban egy I. kerületi iskola ablakából – erősítette meg a Bors információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete. A Bors úgy tudja, a rendőrök két fiatalt vittek el a helyszínről.Érvénytelenítette a román bíróság a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumot újralétesítő rendeletet
A Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium 2018-as újbóli létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet.Több diák megy jövőre szakgimnáziumba, mint gimnáziumba
Beérni látszanak a kormány intézkedései: tovább emelkedett a szakképzés népszerűsége a középiskolások körében. 2019-ben 29 ezer fő alatt maradt a gimnáziumba felvettek száma, miközben a szakgimnáziumokban több, mint 31 ezer fiatal tanulhat tovább. A tavalyi adatokhoz képest ismét nőtt a szakgimnáziumi képzésekbe felvételt nyert tanulók száma. Az idei 31 157 fő az összes középfokú intézménybe felvételt nyert diák közel 40 százalékát teszi ki, szemben a hagyományos gimnáziumot választó 36,4 százalékkal - írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye.A román miniszterelnök szerint nem kell felnagyítani a marosvásárhelyi iskolaügyet
Mihai Tudose román miniszterelnök szerint hiba lenne felnagyítani a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium körüli problémákat, meggyőződése szerint Magyarország nem fogja emiatt elrontani kétoldalú kapcsolatait Romániával.Agyhártyagyulladásban halt meg egy budapesti gimnazista
Egy budapesti végzős gimnazista fiú a tünetek jelentkezése után néhány órával, szerda hajnalban életét vesztette fertőző agyhártyagyulladás következtében. Osztálytársai közül tegnap többen is megkapták a betegség elleni védőoltást – értesült a Magyar Nemzet.Ajánljuk még