gion gábor
Lejár a boltokban a készpénz ideje
Januártól – bizonyos kivételekkel – a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést; a változtatás a feketegazdaság ellen is hatásos lehet – mondta a Magyar Nemzetnek Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.Jobban számol a magyar, mint az átlag
Magyarország első alkalommal vett részt a Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Programban (PIAAC), amelyben 39 országban 245 ezer ember szövegértési, számolási és problémamegoldó készségét mérték fel; a pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten ismertetett felmérésből kiderült, hogy a magyar felnőtt lakosság számolási készsége meghaladja az OECD-országok átlagát.PM: Európa versenyképességét erősítik a V4-ek
A visegrádi országok és Közép-Kelet-Európa jelentősége egyre nő, a térség továbbra is az EU motorja, gazdasági bővülése hosszú távon meghaladja a közösség átlagát – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára a lengyelországi Krynica-Zdrójban rendezett gazdasági fórumon.PM-államtitkár: A magyarok befektetnek a saját hazájukba
A Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) jegyzése a legfrissebb adatok szerint 1795 milliárd forintot tesz ki; az eddigi jegyzési adatok azt vetítik előre, hogy a MÁP+ egyrészt képes lehet az újonnan keletkező jövedelmeket is a megtakarítások felé terelni, másrészt a lakosságnál lévő készpénzállományt is csökkentheti – mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak.Gion Gábor: Átlépte az 1500 milliárd forintot a Magyar Állampapír Plusz jegyzése
A lakosság 1510,5 milliárd forintot jegyzett a Magyar Állampapír Pluszból (MÁP+) a jegyzés június elejei indulása óta a hétfő délutáni zárásig - tájékoztatta Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár az MTI-t kedden.Ősztől kezdi működését a Pénzmosás Elleni Koordinációs Tanács
Magyarország fokozza az állami fellépést a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen: az adóhivatal keretei között működő szakmai iroda folyamatos informatikai fejlesztésekbe fogott, az ősszel pedig megkezdi működését a Pénzmosás Elleni Koordinációs Tanács - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.Varga Mihály: Az unió a brüsszeli adminisztráció foglya
Ma az Európai Unió és az Európai Bizottság "Brüsszel adminisztratív foglya" - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter egy konferencián pénteken, Budapesten.Gion Gábor: Az OECD megerősítette, hogy Magyarország az EU egyik legdinamikusabban növekvő tagállama
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) értékelése is megerősíti, hogy Magyarország az Európai Unió egyik legdinamikusabban növekvő tagállama - mondta Gion Gábor az MTI-nek az OECD a gazdasági kilátásokat elemző legfrissebb, kedden megjelent kiadványát értékelve.Évek óta alábecsülik Magyarország gazdasági teljesítményét a nemzetközi elemzők
Piaci elemzők és nemzetközi szervezetek is messze alulbecsülték 2017 őszén előrejelzéseikben Magyarország tavalyi gazdasági növekedését, sorra két-három százalék körüli mértékkel számoltak – hívták fel a figyelmet csütörtökön gazdasági kormányzati vezetők. A magyar gazdaságban a legfontosabb mutatók kivétel nélkül kedvezően alakulnak, ami a nemzetközi gyakorlatban kifejezetten ritkaságszámba megy – írja a Magyar Idők.Ajánljuk még