gondos béla
A Hálózat – Krassó látta, hogy aki Rajkéktól, Demszkyéktől függetlenül próbált szamizdatot kiadni, az csúnyán megütötte a bokáját (Videó!)
Maroknyi ember Krassó Györgyre emlékezett a legendás rendszerváltó születésnapján, október 19-én. Sajnos tényleg csak maroknyian voltunk. Molnár Tamás (Inconnu), Jakab Lajos (Áramlat Kiadó) és társaik azt is bejelentették, hogy megalakították az Antikommunista Szabad Sajtó Egyesületet, hogy ne csak az antifasisztáknak, de az antikommunistáknak is legyen végre egy közös csoportja. A hetvenes, nyolcvanas évek letagadott, el nem is ismert ellenállóival természetesen Krassóról is beszélgettünk, aki hihetetlenül tisztán átlátott már akkor szinte mindent. Nem véletlenül határolódott el az SZDSZ-től, hiszen felismerte, hogy nem a rendszerváltást, hanem az átmentést képviseli. Ahogyan Gondos Béla, a „Könyves” mondta még korábban: „Látta, hogy aki Rajkéktól, Demszkyéktől függetlenül próbált szamizdatot kiadni, az bizony csúnyán megütötte a bokáját, míg az előbbiek mindig megúszták egy ejnyebejnyével.” Emlékezzünk a valódi antikommunistákra és adjuk meg nekik, ami jár! Ajánljuk még
Magyar Péter Budakeszin szónokolt arról, hogy háborús hangulatkeltés van!
A kormányváltást támogatók közül rengetegen totális túlzásba esnek, amikor kritikát kell megfogalmazni a magyar kormányról. Gyorsan jegyezzük meg, Magyar Péter hívei ebben vérprofik. Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban. Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk. Mi kérdezünk: Húst enni egy szigorú böjti napon? – Beszélgetés Fábry Kornél atyával hamvazószerdán (PS-Videó!)
Ma van hamvazószerda, amely a kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt negyvenedik hétköznap. Megkezdődik a visszafogottság, a személyes lemondások időszaka, a lelki és testi megtisztulás lehetősége, és a templomokban ma tartják az úgynevezett hamvazkodást. Ennek alkalmával meghívtam stúdiónkba Fábry Kornél atyát, hogy jobban megismerjük e nap fontosságát és a nagyböjt lényegét. Megtudtuk azt is, hogy ma is lehet húst enni, de nem mindegy, milyen állattól származik.