gulyás Áron
Ez az igazi sokszínűség és elfogadás, együtt dobban a magyarok szíve Tusványoson – Karanténvlog
A Karanténvlog kibeszélő ezúttal rendhagyó módon Tusnádfürdőről jelentkezett, Dezse Balázs helyett pedig kivételesen Gulyás Áron kollégánk ült be Szalai Szilárd mellé. A szokásos szókimondó hangvétel így sem maradhatott el, de Szabó Gergőék Tusványos kivételes hangulatáról is beszélgetettek, hiszen a minden évben Erdélyben megrendezett szabadegyetem magához vonzza a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról a magyarokat, akik az érdekes panelbeszélgetéseken kívül koncertekkel és a gyönyörű erdélyi táj segítségével töltődhetnek fel. A Karantén nem hagyhatta ki a PestiSrácok.hu csapatának véletlen brüsszeli találkozását a gyurcsányista Molnár Csabával, de utazásunk során ugyancsak véletlenül találkoztunk a DK-s Arató Gergellyel Budapesten, aki éppen a Karanténvlog erről szóló epizódját nézte a telefonján. A srácok végül beszélgettek arról is, Tusványos az igazi sokszínű találkozó, és itt nem csak üres politikai szólam egymás elfogadása és a véleményszabadság, nem úgy, mint a baloldalnál, akik beszélnek róla, mégis a gyűlölet táplálja a cselekedeteiket, és nem tűrik mások véleményt. Nézzétek meg a Karantén rendkívüli tusványosi kiadását és találkozzunk jövő héten is! Ahhoz, hogy jó újságíró, riporter legyél, nem szabad a lépcsőfokokat átugrani - Portrébeszélgetés Gulyás Áronnal (VIDEÓ!)
A gimnáziumban kezdődött a kapcsolata az újságírással, ugyanis az iskolai lapban megjelentetett egy cikket a Páneurópai Piknikről, tévében először pedig akkor szerepelt, amikor részt vett a Maradj Talpon című vetélkedő adásában. A történelem és a földrajz is érdekelte, ezért az ELTE meteorológia szakát végezte el, de hamar rájött, hogy ez nem egészen az ő világa. Szerencséjére egy kedves ismerőse felfigyelt rá, így került a HírTV-hez, ahol a Háború Ukrajnában és a Csörte című műsor társszerkesztője volt, de riporterként is kipróbálta magát, első bevetésén migránsokkal forgatott a határon. Örül, hogy a PestiSrácok.hu csapatához szegődött, mert úgy érzi, itt az ember megtanulhatja a szakmát. A véleményformálás és az igazság feltárása szempontjából úgy gondolja, hogy nagyon nagy szerepük van a riportoknak, aki pedig képernyőn akar szerepelni, annak fontos, hogy ezt a lépcsőfokot ne ugorja át. Gulyás Áronnal, a PestiSrácok.hu új riporterével beszélgettünk. Ajánljuk még
A Tanácsköztársaság véres szellemisége szabadulhat ki a palackból, ha hagyjuk...
Ha elolvassuk Fekete István Zsellérek című regényét, ijesztő felfedezést tehetünk: a Tisza Párt mintha a Tanácsköztársaság bolsevikjainak reinkarnációja lenne. Megdicsőülés helyett száműzetés – Háromszázötven éve született II. Rákóczi Ferenc – II. rész (PS-exkluzív)
A vezérlő fejedelem élettörténetének második részében a tiszaháti felkelést és száműzetésének éveit idézzük fel. Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak. Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.