gumikeresztény
Polbeat Pankráció – Márki-Zay Péter egy "gumikeresztény senkiházi", aki erkölcsi szempontból egy milliméterrel sem áll előkelőbb helyen Gyurcsánynál (Videó!)
Éles vitát hozott a felvetés, hogy Márki-Zay Péter vajon jobboldali, vagy sem. A téma apropója egy 3 évvel ezelőtti műsorból vett idézet, amelyet a VálaszOnline a napokban hozott ismét felszínre, és amelyben Huth Gergely már akkor úgy nyilatkozott az akkor frissen megválasztott hódmezővásárhelyi polgármesterről, hogy ő egy gumikeresztény senkiházi. A vitatér balpatkója szerint azok az érvek, amelyek szerint MZP nem jobboldali és vallásos ember, természetesen csak egy újabb kísérlet az ellenzéki miniszterelnök-jelölt "összegyurcsányozására". Csizmadia Tamás szerint azonban erre semmi szükség nincsen, hiszen ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, akkor az valószínűleg egy kacsa – vagyis nem kell "összegyurcsányozni" Márki-Zayt, hiszen ezt már megtette ő maga. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren. Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.