gumilövedék
Gumilövedékes fegyverrel lőttek rá egy férfira a XXI. kerületben
Gumilövedékes fegyverrel lőttek rá egy férfira hétfőn a fővárosban. A meglőtt férfit súlyos szemsérüléssel szállították kórházba, az elkövetőt és társait elfogták – közölte a rendőrség a honlapján.Hol volt a Föld S. Péter nevű komcsi bértollnok 2006 őszén, és miért van még mindig itt?
Vannak a hazai újságírásnak olyan vadhajtásai, akik bár jelentéktelen alakok, mégis képesek arra, hogy egy-egy undorító cikkel a jóérzésű embernek is az egekbe repítsék a vérnyomását. Így tett pénteken reggel a Föld S. Péter nevű "újságíró", aki olyan mellszélességgel állt ki a 2006-os rendőri túlkapások mellett, hogy azért jobb helyeken börtön járna.Kocsis Máté a 2006-os eseményekről: Az én édesanyámra is gumilövedékkel és füstgázzal támadtatott Gyurcsány
Egy újabb hazugsággal bukott le Gyurcsány Ferenc: a volt kormányfő azt állítja, nyolcszázmillió forintnyi közpénzből készült a róla szóló film. Erre az állításra Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is reagált Facebook-oldalán. Kocsis Máté szerint beteges, ahogy Gyurcsány Ferenc újra és újra hazudik. A Fidesz frakcióvezetője a 2006-os eseményekkel kapcsolatban elmondta, az ő anyjára is füstgázzal és gumilövedékekkel támadtatott Gyurcsány Ferenc.Letartóztatták az újpesti gumilövedékes lövöldözés elkövetőit
Egy hónapra letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a három férfit, akik részt vettek az újpesti gumilövedékes lövöldözésben vasárnap - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.A Reuters szerint a magyarok is fegyverkeznek a koronavírus miatt
Minden fegyvert megvesznek a magyarok, amihez nem kell engedély – írta meg a hvg.hu. A lap szerint ezt a Reuters hírügynökségnek nyilatkozta egy budapesti fegyverbolt tulajdonosa, akivel tudósítóik Budapesten, egy külvárosi bevásárlóközpont egyik üzlete előtt elegyedtek szóba, de beszéltek a sorban állókkal is.Szombaton sem ússzák meg a gumilövedékeket a sárgamellényes tüntetők
Elutasította pénteken a francia államtanács a gumilövedékes puska rendőrségi használatának felfüggesztését a francia kormány szociális és adópolitikáját ellenző sárgamellényesek tüntetésein egy nappal a tizenkettedik országos megmozdulás előtt. A legmagasabb francia közigazgatási és jogi intézmény megítélése szerint a megmozdulásokon továbbra is várható erőszak miatt szükséges engedélyezni a rendőri erőknek ezen fegyverek használatát.Macron szemeket lövet ki, fejeket veret szét, de az EU-t ez nem érdekli (videó)
Feljelentést tett az általános társadalmi elégedetlenséget két hónapja megtestesítő franciaországi sárgamellényesek egyik vezetőjének, Jérome Rodrigues-nek az ügyvédje vasárnap, miután ügyfele az előző napi párizsi megmozduláson súlyosan megsérült az egyik szemén. Philippe de Veulle szerint a sérülést egy rendőrségi gumilövedék, a rendőrség szerint egy úgynevezett oszlató gránát szilánkja okozta. A rendőrség felügyeleti szerve eljárást indított az ügyben. Morvai Krisztina szerint az Európai Unió a balliberális, illetve a bevándorláspárti kormányok részéről mindent eltűr, de azt nem tűri el, hogy bárhol bevándorlásellenes, "Európai Egyesült Államok"-ellenes konzervatív kormányok legyenek. Úgy véli, ezért gyalázzák folyamatosan hazánkat, ezért akarják destabilizálni Magyarországot.Ajánljuk még