Pesti Srácok

guy verhofstadt

Az EU megszavazta, hogy ezentúl még ennyire sem lesz demokratikus és leteszi az Európai Egyesült Államok alapkövét

SSSzalai Szilárd Világugar 2022 június 10.
Az EU folyamatosan jogállamisági érvekkel takarózik, magára azonban nem különösebben tartja kötelező érvényűnek ezt az alapelvet. Most éppen az Európai Parlament mögé bújva éli ki birodalomépítési hajlamait az unió vezetése, amelyhez a képviselők láthatóan tapsolnak is, sőt, a hivatalos álláspont szerint valójában az EP akarja rákényszeríteni a Bizottságot arra, hogy az növelje a szövetség az államok feletti kompetenciáját. Egész pontosan arról van szó, hogy az Európai Parlament arra igyekszik rákényszeríteni az EU vezetőit, hogy kezdjenek beszélgetést a blokk alapszerződéseinek reformjáról. Az ügyben csütörtökön szavazást is tartottak, és bő kétharmaddal el is fogadták, hogy a Bizottság hívjon össze egy olyan konventet, ami alkalmas az alapszerződések átdolgozására azzal a céllal, hogy a jövőben ne kelljen az uniós döntések meghozatalához egyhangúság. Vagyis a tagállamoknak szuverenitásuk egy újabb szeletét kellene feláldozniuk az EU-hoz való tartozás érdekében, hiszen a jövőben gyakorlatilag semmissé válna a mindenkit megillető vétó, az egyes intézkedések ellen tiltakozó országokra tekintve pedig szintén kötelező érvényűek lennének az adott ügyekben hozott határozatok. Ennél is egyszerűbben fogalmazva: ha az EU vezetése eldönt valamit, az akkor is kötelező érvényű mindenkivel szemben, ha az elvileg egyenjogú országok egy része azt nem akarja elfogadni. Épül az Európai Egyesült Államok, éleződik a harc 2024-re készülve.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.