gyanúsítás
Hibák sora miatt húzódhatott el a soroksári gyilkosság nyomozása
Egyéni mulasztás mellett rendszerhibák miatt nem azonosították korábban a soroksári emberölés vélt elkövetőjét. Az öt éve aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság és nyomozása kriminalisztikai tananyag lehet majd egyszer – írta a Magyar Idők.Anyja ölhette meg a Sülysápon holtan talált csecsemőt
Emberölés gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök a holtan talált sülysápi csecsemő ügyében, a gyermek anyját őrizetbe vették - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.Trump úgy véli, nem tehet róla, hogy az elfogott csőbombás ember a rajongója
Nem hibáztatható azért, hogy a csőbombák ügyében őrizetbe vett gyanúsított a híve – jelentette ki pénteken Donald Trump amerikai elnök, aki a a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva kiemelte, hogy a feltételezett elkövető cselekedeteiért nem terheli felelősség.Korrupció miatt felelhet Kínában a lemondott Interpol-vezér
Kenőpénzek elfogadásával gyanúsítják másokkal együtt az Interpol lemondott elnökét, Meng Hung-vejt – derült ki a kínai közbiztonsági minisztérium hétfői, a tárca honlapjára feltett közleménye szerint. A lyoni nemzetközi rendőri szervezet vasárnap arról számolt be, hogy vezetője, aki korábban hazájában a közbiztonsági tárca miniszterhelyettese volt, azonnali hatállyal lemondott tisztségéről, Kínában ugyanis törvénysértéssel vádolták meg. Részletek akkor nem derültek ki arról, hogy a kínai hatóságok mit rónak a terhére.Fenyő-gyilkosság: Tasnádit megdöbbentette Gyárfás meggyanúsítása
Atombiztos bizonyítéka lehet a rendőrségnek Gyárfás Tamás ellen, ha elszánták magukat a meggyanúsítására – mondta a PestiSrácok.hu-nak Tasnádi Péter, akit korábban hosszú ideig ugyancsak a Fenyő-gyilkosság megbízójának tartott a vizsgálatot végző nyomozók egy része. Gyárfás egykori harcostársai a jelek szerint nem vállalnak szolidaritást az egykori médiaguruval, Juszt László és Havas Henrik elutasította megkeresésünket.Az ügyészség hosszabb időre rács mögé dugná Czeglédy Csaba könyvelőjét
A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta a Czeglédy-ügy legújabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását, amelyről csütörtökön dönt a Szegedi Járásbíróság - tudta meg a PestiSrácok.hu. Ahogy arról kedden elsőként beszámoltunk, a NAV nyomozói egy újabb személyt vettek őrizetbe a baloldali politikushoz köthető botrányban. A Csongrád Megyei Főügyészség közleménye szerint az őrizetbe vett férfi a Human Operator Zrt. könyvelője volt, többek közt ő készítette azoknak az iskolaszövetkezeteknek az adóbevallását, amelyeken keresztül a gyanú szerint összesen több mint hat és fél milliárd forint adót csaltak el. Az ügyészség szerint ebből az összegből K. Árpád tevékenységével 950 millió forintnyi költségvetési kár hozható összefüggésbe.Ajánljuk még














