gyerekek oltása
Megkezdődhet az öt és tizenegy év közötti gyerekek beoltása az Egyesült Államokban
Megkezdődhet az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni beoltása az Egyesült Államokban, miután Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója kedden hivatalosan is jóváhagyta a szervezet tanácsadó testületének ajánlását.Az 5-11 éves korcsoportban is hatékony és biztonságos a Pfizer/BioNTech vakcinája
Hatékony és biztonságos az 5-11 éves korosztályban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni védelemre a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésében kifejlesztett vakcina – közölte a német biotechnológiai vállalat hétfőn. A kisgyermekeknek fejlesztett oltóanyag nem különbözik a 12 éven felüliek körében már használt vakcinától, de alacsonyabb az adagolás, 30 mikrogramm helyett tíz mikrogrammból áll egy dózis.Sikeres a diákok kampányszerű oltása: már 225 ezer kiskorú megkapta a koronavírus elleni vakcinát
Nemcsak a tanévkezdés környéki kampány volt eredményes, hanem a már augusztusban elkezdett oltakozás is – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a diákok kampányszerű oltásáról legújabb videointerjújában. A minisztérium MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a miniszter a videointerjúban kitért a pedagógusok 85 százalékos átoltottságára is, bízva abban, hogy ez a szám emelkedni fog a közeljövőben. Eközben a koronavirus.gov.hu közölte: már 225 ezer 12 és 17 év közötti diák kapta meg a koronavírus elleni oltást, így tovább növekedett az oktatás biztonsága.A gyerekek oltása ellen szervez tüntetést a Mi Hazánk Mozgalom
Dúró Dóra a Facebookon jelentette be, hogy egyetlen pártként ők bizony ellenzik a gyermekek koronavírus elleni beoltását. Az indokokat feltehetően majd a tüntetésen közlik. Addig is azt üzenik Orbán Viktornak: el a tűkkel a gyerekektől.Koronavírus – Az iskola közeledtével a szülőknek érdemes átgondolni a gyerekek oltását
Nem halt meg senki, de újabb 86 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 663 658 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 497 940-en már a második adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: a járvány kezdete óta 810 212-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 30 037. A gyógyultak száma 763 801. Kórházban nyolcvan koronavírusos beteget ápolnak, közülük tizenöten vannak lélegeztetőgépen – írja a koronavírus.gov.hu. Az aktív fertőzöttek száma 16 374. Hatósági házi karanténban 1168-an vannak, a mintavételek száma 6 415 557.A harmadik oltásra a hét második felétől lehet időpontot foglalni
Vasárnaptól kezdődik a 60 év felettiek oltási akciója, amelyben háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemi hallgatók személyesen keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott időseket – közölte az országos oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiával.Merkely Béla bejelentette: junior vakcina érkezik a 12 év alattiaknak
A harmadik oltásnál fontosabb az, hogy az első és második oltást minél többen felvegyék a fiatalabb és az idősebb korosztályban is, mert ez segít tompítani a negyedik hullámot – nyilatkozta az Indexnek Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója szerint az antitest vizsgálat a vírusfertőzés igazolására szolgál és nem arra való, hogy egy oltóanyag hatékonyságát meghatározza, és ami ennél is fontosabb: az antitestszint nem egyenlő a védettséggel – állítja Merkely Béla.Már lehet regisztrálni a tizennégy-tizenöt éveseket is az oltásra
Már a tizennégy-tizenöt éveseket is lehet regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra a kormány döntésének értelmében – tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, emlékeztetve Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére.Nagy-Britanniában megkezdhetik a tizenkét évnél idősebb gyerekek oltását
Az új iskolaév kezdetével megkezdenék a brit középiskolások vakcinációját. A brit egészségügyi ellátórendszer tisztviselői által összeállított forgatókönyvek szerint egyetlen Pfizer-szúrásban részesítenék a 12 éves és idősebb gyerekeket.Ajánljuk még