gyerekkor
Új trend: örök gyerekkor, nulla felelősség – Dezse Vű
Új trend van az USA-ban. Bár ne lenne, de van. És ebből soha semmi jó nem szokott kisülni. Szóval az új divat az, hogy felnőtt emberek járnak ugrálóvárakba játszani. Olyanokba, ami direkt felnőtteknek készült. Mondhatnánk rá, hogy egy ártatlan szórakozás, de egyáltalán nem az, ahogy az sem, hogy felnőtt férfiak úgy csinálnak, mintha 3 éves gyerekek lennének. Itt valami nagyon nagy baj van. És mindjárt elmondom, hogy szerintem mi. De előtte gyorsan elmondom, hogy miért lenne fontos sokkal többet beszélni a Sátánról. A kettő között van összefüggés. A gyerekkor nem tarthat örökké, ahogy egy férfi sem menstruálhat! – Dezse Vű (videó)
Aki nem liberális, az tudja, hogy a biológiát nem lehet becsapni, és ahogy egy férfi nem tud menstruálni és gyereket szülni, úgy a felnőtté válást sem lehet fizikailag megakadályozni. Vannak azonban egyéb módjai annak, hogy lelkileg és érzelmileg ki tudjuk tolni a gyermekkort a végtelenségig is akár, ez azonban, akárcsak egy nemátalakító műtét, brutális, gennyedző mentális sebeket hagy maga után. Éppen úgy, ahogyan a mamahotel, vagy az, hogy az ember 39 éves koráig jár szociológiára, meg dél-amerikai sámántanra. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.