gyermektábor
HVIM: Megvédjük a nálunk táborozó gyerekeket a társadalomra veszélyes csoportoktól
2023. július 28-án a badacsonytördemici strandon a Budapest Pride főszervezői közül két egyén kamerázni próbálta a Vármegyés Gyerektáborban részt vevő kiskorú fiúkat és lányokat, aminek mi rövid és határozott fellépésunkkel véget vetettünk – írja közleményében a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a badacsonytördemici strandon történt eseményekkel kapcsolatban, amelyről a szervezet szerint számos országos sajtótermék rendkívül egyoldalúan számolt be.Háromszáznál is több ukrajnai gyermek táborozik Magyarországon az Ökumenikus Segélyszervezet jóvoltából
Egész nyáron több turnusban zajlanak napközis táborok ukrajnai menekült gyermekek számára a Magyar Cserkészszövetség és az Ökumenikus Segélyszervezet szervezésében Budapesten és Nagykovácsiban – közölték a szervezők pénteken a hazai sajtóval. Azt írták, hogy a különféle tematikára épülő heteket szabadtéri és beltéri játékok, művészeti foglalkozások és kirándulások is színesítik.Menczer Tamás: négyszáz ukrán gyermek azonnali táboroztatásáról döntöttek (Videó)
Négyszáz, a háborúban érintett ukrán gyermek azonnali táboroztatásáról döntött a kormány – jelentette be szombaton a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.Novák: a magyarságot, a biztonságot és a barátságot jelentik az Erzsébet-táborok
A magyarságot, a biztonságot és a barátságot jelentik az egyházi alapítású Erzsébet-táborok – mondta Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn az Erzsébet-táborok 10 éves jubileumi ünnepségén Zánkán.Novák Katalin: idén ezer táborozót várnak a Gyógyító Szent Erzsébet-táborok
Idén ezer táborozót várnak a Gyógyító Szent Erzsébet-táborokba – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön, a Facebook-oldalán. Novák Katalin a videóban azt mondta, hogy a Gyógyító Szent Erzsébet-táborokban a krónikus, hosszan tartó betegségben – például daganatos megbetegedésben, szívbetegségben – szenvedő gyermekek táborozhatnak.Holnaptól várja a gyerekeket a fonyódligeti Erzsébet-tábor (Videó!)
Szabadidős programokból és strandolásból sem lesz hiány a felújított fonyódligeti Erzsébet-táborban. Az intézmény megnyitásáról Novák Katalin adott hírt közösségi oldalán.Telt házzal üzemelnek a nyári táborok
Egy hónap már eltelt az idei vakációból, de a táborkereslet kapcsán azt látni, mintha most kezdődne csak a nyári szünet.Óbuda baloldali vezetése nem engedte átadni a táborozó gyerekek strandbelépőit
Strandbelépőket vásárolt saját tiszteletdíjából a napközis táborozók számára Bús Balázs önkormányzati képviselő, Óbuda korábbi polgármestere. A baloldali polgármester azonban megtiltotta, hogy a tábor vezetősége átvegye a jegyeket.Ajánljuk még