gyógyfürdő
A félmilliárd forintos bukta után a gyógyfürdőt és a város egyetlen, négycsillagos szállodáját záratja be Balmazújváros ellenzéki polgármestere
Tovább bonyolódik a helyzet Balmazújvárosban; az ellenzéki polgármester tehetetlensége, nemtörődömsége és hozzá nem értése már félmilliárd forintjába került a városnak, azonban úgy látszik, hogy Hegedűs Péter továbbra is a munka könnyebbik végét fogja meg, hiszen saját felelősségét elkeni és emeli a tétet: most a gyógyfürdőt és a város egyetlen négycsillagos szállodáját záratja be a pénztelenségre hivatkozva. A város lakói megdöbbentek, de az irányítás egyelőre a fércmunkát kedvelő polgármester kezében van. Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője a PestiSrácok.hu-nak elmondta: hatvan éve van fürdője, strandja a városnak, azonban most a polgármester egyik pillanatról a másikra azt is bezáratta, az ott dolgozókat pedig egyszerűen szélnek eresztette és tovább folytatja ámokfutását. Hegedűs bő fél év alatt lenullázta a várost, miközben mindent és mindenkit hibáztat, ellenben semmilyen felelősséget nem vállal Balmazújváros szétbarmolásáért.Legkorábban júliusban nyithatnak ki a budapesti strandok
A hagyományos májusi szezonnyitás biztosan elmarad a budapesti strandokon; a fürdőegységek fokozatos visszanyitásának reális esélyét júliusra teszi a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.Közel egymilliárd forintból újították fel a zalakarosi fürdő gyógycentrumát
Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a zalakarosi fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét, amelyet kedden avattak fel.Ellepték a külföldi turisták a budapesti gyógyfürdőket
A budapesti gyógyfürdőkbe látogató vendégek száma 1 millióval emelkedett 2010-hez képest, ehhez hozzájárult Budapest turizmusának folyamatos növekedése, valamint a fürdőkben végrehajtott fejlesztések is – mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója pénteken az M1-en.Magyarország négy évszakos úti cél: a gyógyvizeket és a fürdőket népszerűsíti a Magyar Turisztikai Ügynökség új kampánya
"Át kell élned, hogy elhidd - a feltöltődés télen is hagyomány"- ezzel a mottóval indította útjára új belföldi kampányát aMagyar Turisztikai Ügynökség(MTÜ), amely több mint 200 partnert állított maga mellé. A csatlakozott szálláshelyek és fürdők "Téli feltöltődés" néven speciális ajánlatot hoztak létre.Ajánljuk még