Pesti Srácok

Legkorábban júliusban nyithatnak ki a budapesti strandok

null

A hagyományos májusi szezonnyitás biztosan elmarad a budapesti strandokon; a fürdőegységek fokozatos visszanyitásának reális esélyét júliusra teszi a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.

Az MTI érdeklődésére csütörtökön közölték: a BGYH a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetre tekintettel, alapítói határozat szerint 2020. március 15-től valamennyi fürdőegységét, gyógyászati egységét határozatlan ideig zárva tartja; nincs olyan fürdőegységük, amely üzemelne. Ezzel együtt a tulajdonosi elvárásoknak eleget téve március 15-től – egyéb kikötések nélkül – felfüggesztette a tulajdonában álló üzlethelyiségek bérleti díjának beszedését is.

A BGYH hangsúlyozta, hogy figyelemmel kísérik a vírus terjedéséről és annak megelőzéséről szóló kormányzati tájékoztatásokat, utasításokat és maradéktalanul eleget tesznek ezeknek. Emellett folyamatosan elemzik mind a nemzetközi, mind a hazai fürdőszektor intézkedési terveit, és ennek függvényében mérlegelik, készítik elő a saját intézkedési tervüket is. Közölték: a jelenlegi terveik szerint, amint feloldják a kijárási korlátozást, a kollégáik megkezdik a fürdők strandfelkészítési, karbantartási munkálatait, ütemezetten. A munkavégzés alatt ügyelnek a fertőzés megelőzésére, terjedésre. Meg kell még ismerniük a szabadtéri fürdőegységek üzemeltetésének esetlegesen megváltoztatott szakhatósági feltételeit; a BGHY már február végétől nagyon szigorú üzemeltetési előírásokat vezetett be, és a nyitást követően is külön protokoll-eljárásrendet kíván megvalósítani – jelezték.

Budapesten hat strandfürdőt üzemeltetnek – Palatinus, Paskál, Csillaghegy, Római, Pünkösdfürdő, Pesterzsébet –, nyitás esetén valamennyi egységben továbbra is lesz lehetőség gyermek-, diák- és nyugdíjas-jegyvásárlásra, illetve komoly kedvezményeket nyújtó családi belépő megváltására.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.