gyógyszerek
Ismert orvosok nevével visszaélve hirdetnek gyógyhatásúnak mondott szereket az interneten
A Nemzeti Védelmi Szolgálat vizsgálatot folytat olyan ügyekben, amelyekben ismert orvosok nevével visszaélve olyan szereket hirdetnek, amelyek Magyarországon hivatalosan nem engedélyezettek – közölte a szervezet a Facebook-oldalán, felhívva a figyelmet arra, hogy az orvosok nem reklámozhatnak gyógyszereket.Több, mint egy köbméter lejárt gyógyszert dobtak a Kolozsvárt ivóvízzel ellátó tározóba
Ismeretlenek több, mint egy köbméter lejárt gyógyszert dobtak a Kolozsvárt ivóvízzel ellátó Tarnica-víztározóba. A Kolozs megyei közegészségügyi igazgatóság szerdán leállíttatta a Szamos Vízügyi Társaság tarnicai vízbefogását.Őrizetbe vettek egy budapesti orvost
A megalapozott gyanú szerint a budapesti orvos koronavírus-betegségben szenvedőknek szánt gyógyszerekkel kereskedett. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a mai napon végrehajtott nagyszabású akció eredményeként az ügyben két embert őrizetbe vett, több személyt előállított, kihallgatásuk jelenleg is folyamatban van – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.Kásler: A gyógyszerfelírás továbbra is lehetséges lesz telefonon keresztül
Kásler Miklós, az EMMI minisztere közleményt adott ki szombat délután, amelyben közölte: jogszabály-változtatásokat kezdeményez annak érdekében, hogy az orvosok és betegek biztonságát a járványhelyzetben is támogató, telefonon történő gyógyszerfelírás a továbbiakban is elérhető maradjon.Ajánljuk még