gyorsétterem
A gyerekkor nem tarthat örökké, ahogy egy férfi sem menstruálhat! – Dezse Vű (videó)
Aki nem liberális, az tudja, hogy a biológiát nem lehet becsapni, és ahogy egy férfi nem tud menstruálni és gyereket szülni, úgy a felnőtté válást sem lehet fizikailag megakadályozni. Vannak azonban egyéb módjai annak, hogy lelkileg és érzelmileg ki tudjuk tolni a gyermekkort a végtelenségig is akár, ez azonban, akárcsak egy nemátalakító műtét, brutális, gennyedző mentális sebeket hagy maga után. Éppen úgy, ahogyan a mamahotel, vagy az, hogy az ember 39 éves koráig jár szociológiára, meg dél-amerikai sámántanra. Mától, ha fekete gyermeket lát, szaladjon oda, látványosan köszöntse, és készüljön erről videó is!
Ha Ön is akar egy jót röhögni, majd néhány perc múlva a derűből felocsúdni és rájönni, hogy a nyugati világ az első osztályon utazik a pokolba, akkor mindenképpen olvasson tovább! Az Egyesült Államokban (ott, ahol az óvodákban már szinte kötelezően kell részt venni a gyerekeknek a drag queenek előadásán) épp be akarják tiltani ugyanis a kabalafigurákat, vagyis azokat a kedves, állatos jelmezekbe öltözött embereket, akik a kicsiket szórakoztatják. Miért? Szerintem tudják, de azért elmondom: mert ezek a kabalafigurák rendszerszinten rasszisták, egyesek szerint pedig létezik egy, a kabalabizniszt összekötő rasszista háttérerő, amely az egészet koordinálja. De ebből a történetből is lehet tanulni, ez esetben azt, hogy "hogyan ne"! Ezek után kétszer gondold meg, hol eszel! Cipőtalpon ízesített sajt és padlóra dobott hús jár az egyik magyar McDonald's-ben
Néha jó tudni, mennyi tápanyagot viszünk be egy étkezés során, vagy hány kalória, esetleg az összetevőket is szeretjük elolvasni a címke hátulján. Hála az internetnek pedig megtudhatjuk, hogy készül egy mekis hamburger egy magyar étteremben. Két fiatal konyhai dolgozó valószínűleg megunta az éjszakai műszakot, és a hajnali hamburgerezésre vágyó vendégeket, ezért felvették videóra, hogyan "sütik" a menüt. Egy szóval, nem egy fine dining, hacsak valaki nem szereti a cipőtalp aromáját a sajtban. Kérdőre vonták a jobboldaliakat féregező Hont Andrást egy gyorsétteremben, mire ő verekedni kezdett (Videó!)
Pofozkodásba, köpdösésbe torkollt Hont András HVG-s megmondóember és egy jobboldali médiafogyasztó vitája az egyik fővárosi gyorsétteremben vasárnap este. A férfi - nevezzük Bélának - az étterem vitrinüvegén keresztül vette észre Hontot, majd úgy döntött, videó üzemmódra kapcsolt telefonnal kéri számon a balliberális újságírót, amiért a napokban a 888.hu-nál dolgozó kollégákat, sőt bizonyos értelemben a jobboldali média szerzőit és olvasóit, akik Heller Ágnest kritizálni merték, "féregnek", illetve "magyartalan idiótának" nevezte. Hont András annyira felhúzta magát Béla viselkedésén, hogy kiverte a telefont a férfi kezéből, ezt követően egy pofon is elcsattant, majd Hont állítólag Béla hasának szegezte a fejét és megpróbálta lebirkózni. Béla végül egy "libsi" jelzővel és egy köpettel zárta le a vitát. Az incidensről videó is készült, ami vasárnap óta kering az éterben. A PestiSrácok.hu-nak sikerült megszereznie.