Pesti Srácok

Kérdőre vonták a jobboldaliakat féregező Hont Andrást egy gyorsétteremben, mire ő verekedni kezdett (Videó!)

Pofozkodásba, köpdösésbe torkollt Hont András HVG-s megmondóember és egy jobboldali médiafogyasztó vitája az egyik fővárosi gyorsétteremben vasárnap este. A férfi - nevezzük Bélának - az étterem vitrinüvegén keresztül vette észre Hontot, majd úgy döntött, videó üzemmódra kapcsolt telefonnal kéri számon a balliberális újságírót, amiért a napokban a 888.hu-nál dolgozó kollégákat, sőt bizonyos értelemben a jobboldali média szerzőit és olvasóit, akik Heller Ágnest kritizálni merték, "féregnek", illetve "magyartalan idiótának" nevezte. Hont András annyira felhúzta magát Béla viselkedésén, hogy kiverte a telefont a férfi kezéből, ezt követően egy pofon is elcsattant, majd Hont állítólag Béla hasának szegezte a fejét és megpróbálta lebirkózni. Béla végül egy "libsi" jelzővel és egy köpettel zárta le a vitát. Az incidensről videó is készült, ami vasárnap óta kering az éterben. A PestiSrácok.hu-nak sikerült megszereznie.

Rögtön az elején szögezzük le: provokálni nem helyes! Azt pedig pláne elítéljük, ha valaki kulturált vita helyett köpdöséssel reagál egy bármennyire is eldurvult helyzetre. Béla tehát hibázott. Még akkor is, ha egyébként abszolút normális hangon, Hont Andrást megszólítva, kerek, jól megfogalmazott kérdésekkel próbálta szembesíteni azzal, amit pár napja Facebook-profiljára vetetett. Béla elveszítette az önkontrollt, és ezzel az erkölcsi fölényét is, amivel egyébként majdnem az utolsó pillanatig rendelkezett.

Hont András, aki újságíró, közszereplő, magát az erkölcs és az igazság mércéjének próbálja beállítani, ismét bebizonyította, hogy ostoba és ráadásul annyi férfiasság sem szorult belé, mint abba a hamburgerbe, amit elmajszolt a gyorsétteremben vasárnap este.

Hont András, aki eddig csak verbálisan bántalmazta a jobboldali érzelmű embereket, úgy gondolta, neki a liberálisok többletszabadságával felvértezve szabad elmenni akár a tettlegességig is, ha elszakad a cérna... vagy éppen valami más homályosítja el az elméjét. Tehát ostoba. És hogy miért mondom, hogy férfiatlan?

PestiSracok facebook image

Amikor tudomást szereztünk az esetről, az első dolgunk volt, hogy megkeressük, és tőle személyesen kérdezzük meg, mi is történt valójában. Hont András portálunkat, az egyébként nő újságírót válaszra sem méltatta. Ellenben egy gyors képernyőfotóval kimentette privát üzenetünket és nyilvánosan közzétette Facebook-oldalán, jól felkorbácsolva követőit, hogy aztán azon mulasson, hogyan gyalázzák a 888 újságírói helyett ezúttal éppen a PestiSrácok.hu-t.

Mi vállaljuk a szavainkat, nem úgy, ahogy a 888.hu olvasója kamerája előtt Hont András:

- így szólt a megkeresés, amit a délelőtt folyamán küldtünk el hivatalos közösségi oldalára. Ő a következő módon tálalta a megkeresésünket saját követői felé:

Na de mi is történt vasárnap este és ki itt a féreg?

Hont András augusztus 16-án illette kritikán aluli jelzőkkel a 888.hu újságíróját, aki Heller Ágnes Magyarország kereszténységét megkérdőjelező kijelentéseit merte górcső alá venni. Sőt mi több, megfogalmazása egyértelművé tette az általánosítást, miszerint nem csak egy szóban forgó cikk szerzőjének szánja ezen jelzőket, hanem a hozzá hasonlóknak, a kollégáknak, a portál olvasóinak, és úgy a mindezzel egyetértő jobboldali embereknek egyaránt.

Ez a véleménye Hont Andrásnak a jobboldali érzelmű emberekről

Lehet, hogy Béla akkor este nem találta meg telefonján keresztül a sérelmezett bejegyzést, amit idézett Hontnak, mi megtaláltuk:

Ez a bejegyzés ugrott be Bélának, amikor a gyorsétterem ablaküvegén át meglátta a hamburgert majszoló Hont Andrást. Gondolta, megkérdezi, hogy is értette, kire értette, hogy "féreg", "magyartalan idióta".

Az este részleteire innentől fogva mind a ketten másként emlékeznek. Megtaláltuk Bélát, aki szerint ő igyekezett végig udvarias, de számonkérő stílusban beszélni Honttal. Odalépett hozzá, köszönt és megkérdezte, mit is értett azon a bizonyos bejegyzésen. Az arrogáns reakció, amit a videó végén is láthatnak, Béla szerint annak tudható be, hogy Hont - hogy is fogalmazzunk finoman - nem volt a helyzet magaslatán a késői órán... Ahelyett, hogy érvekkel próbált volna választ adni a feltett kérdésekkel, újra a pulthoz lépett, hátat fordítva Bélának, a következő szavakkal: "Hagyjál! Hülye vagy!"

- idézte fel a történteket Béla. Hozzátéve, hogy ezután Hont konkrétan úgy rávágta az étterem ajtaját, hogy a pultos falfehér lett az ijedtségtől, nehogy betörjön a drága üveg.

Béla azt is elismerte, hogy később, amikor visszament a telefonjáért, valóban "libsi g..."-nek nevezte és leköpte Hont Andrást.

A HVG-s kolléga, aki megkeresésünkre mostanáig nem reagált, a Facebook-oldalán osztotta meg a történetet a saját szemszögéből, ami persze egészen másként szól.

Hont András és a hamburger...

Szerinte egy nagy darab, koronás címeres pólós férfi támadt rá, aki már az étterem ablaküvegén át kamerázta, majd bement az étterembe és megkérdezte, hogy miért tartja őt féregnek.

- emlékszik hivatalos oldalán Hont, aki ezek szerint tényleg nem fogta fel, hogy jobboldali emberek százezreibe taposott bele gusztustalan bejegyzésével.

A továbbiakban saját emlékezete szerint ő végig az áldozat szerepében volt, akit a pulthoz is követtek, az arcába nyomtak egy mobilt és agresszívan kérdezgették tovább. A történet egy része (ha úgy igaz, ahogy Béla mesélte) Hontnál valamilyen okból kiesett. Szerinte tejesen normális, hogy a fejébe száll a vér és fölveszi a harci pózt. Erre meg leköpik.

Hogy milyen úriember ez a Hont András...

Úgy tudjuk, az incidens néhány percig tartott, az étterem alkalmazottai némán nézték végig az eseményeket és nem foglaltak állást, rendőri segítséget sem kértek a rendbontók miatt.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.