gyűlöletvonat
Annyira épül a Szeretetország, hogy Magyar Péter már nyíltan a jobboldaliak levadászásáról beszél – Karanténvlog
Igazi vegyesfelvágottal érkezik a mai Karanténvlog, hiszen Magyar Péter kegyeletsértésével kezdve, lesz itt szó az eszement módon progresszívnek hazudott dzsihadistákról és Gyurcsányék új generációjáról is, akiknek egyik kiváló egyénisége a zavaros fejtegetése közben arra is dühös lett, hogy kevés eső esett a nyáron. Ki más lenne a hibás, mint Orbán Viktor, már csak ezért is mennie kell a kormánynak. A Karantént azonban ma a zsebmessiás uralta, bár igyekeztünk korábban üdítőbb témákat is fókuszba állítani, sajnos a napi nárcisztikus őrület nem hagyja kibontakozni az egyéb óbaloldali hazaárulókat. Magyar azonban a folyamatos botrányai mellett egy kirívóan undorító, kegyeletsértő akcióval is felhívta magát a figyelmet. A szír terroristák figyelmét szánalmas fake news segítségével hazánkba csábíró kamucsodaszarvas ugyanis a meggyilkolt Till Tamás ügyét is kisstílű politikai haszonszerzésre használta fel, ráadásul a témához képként saját magát állította be illusztrációként, miközben egy gyermek brutális meggyilkolásának méltó megbüntetése volt a téma. Magyar Péter eközben nem áll le más frontokon sem, hiszen gyűlöletvonatnak nevezi Orbán Viktor politikáját, skizofrén módon azonban szinte párhuzamosan jobboldaliak levadászásáról, megbüntetéséről beszél és nyíltan küldi a fenyegető kommandóit zaklatni azokat, akik kritikát mernek megfogalmazni. A Karanténben ismét próbáljuk leszögezni, hogy nincs olyan, hogy progresszív dzsihadista, hiszen számukra mindannyian ellenségek vagyunk, akiket el kell pusztítani, végül Gyurcsány egyik új üdvöskéje gagyog egyet arról, hogy miért a DK örökéletcsomagja a nyerő, és a nyáron esett kevés eső miatt is le kell váltani Orbán Viktort. Ajánljuk még
Elkapták a fiatal hackereket - bombariadóval riogattak, de zsaroltak is
Összehangolt, nemzetközi akcióban csapott le négy fiatal hackerre a magyar és a román rendőrség. Bombariadóval riogattak, zsaroltak is, de elkapták őket. Alakul a csapat: Magyar Péter leigazolta Gyurcsány és Bajnai régi haverját
Magyar Péter több száz milliós vagyonnal szólít fel másokat a puritán életmódra
A tiszás pártelnök munkahelye pedig annyira csodás, hogy a politikus még akkor is megkapja a neki járó milliókat, ha oda be sem teszi lábát és helyette itthon szédíti a népet. Bütyök rendre a saját bíróihoz viszi az ügyeit
Nem csalódtunk, tudtuk, hogy a bírák nagyrésze az aktuális kamumessiás, jelen esetben Bütyök zsoldjában van. Ezért nem meglepő, hogy Magyar Péter azokhoz viszi a peres ügyeit, akik letöltötték a tiszás applikációt.