gyurákovics andrea
Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője több tízezer forintos rezsitámogatást követel a rászorulóknak
Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője 30 és 40 ezer forintos rezsitámogatás biztosítását követeli azon kerületek rászorulóinak, amelyek baloldali polgármesterei nem egyeztettek a kormánnyal az energiakompenzációról, és ezzel szerintük megkárosították kerületüket – derült ki a hat érintett frakcióvezető videonyilatkozatából, amelyet csütörtökön juttatott el a Fidesz az MTI-hez.Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője kezdeményez fegyelmi eljárást a polgármestere ellen
Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője kezdeményez fegyelmi eljárást polgármestere ellen, amiért azok nem egyeztettek a kormánnyal az energiakompenzációról, és ezzel szerintük megkárosították kerületüket – derül ki a hat érintett frakcióvezető videonyilatkozatából, amelyet csütörtökön juttatott el a Fidesz az MTI-hez.Csak a magyar kormány tud úgy kivéreztetni, hogy közben milliárdokat ad ajándékba – Gyurákovics Andrea és Kovács András a Polbeatben (videó)
Csak a magyar kormány képes arra, hogy úgy véreztessen ki önkormányzatokat, hogy közben milliárdokkal támogatja őket. Remek példa erre a napokban kirobbant botrány, vagyis az, hogy ugyan a kormány összesen 44 milliárd forint rezsitámogatást ad 156 önkormányzat részére pártpreferenciára való tekintet nélkül, mégis több kerület is kimaradt a pénzosztásból, köztük 5 DK-s, és a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros is. Ennek mindössze annyi az oka, hogy ezen önkormányzatok polgármesterei nem voltak hajlandóak egyenként leülni tárgyalni. A DK tárgyalás helyett perelni akar. A szuperképességekből egyébként Karácsony Gergelynek is jutottak: ő például az egyetlen olyan főpolgármester, aki akkor okozza a legtöbb kárt, amikor épp csinál valamit, de csak ő képes arra is, hogy úgy okoz brutális környezeti károkat Budapestnek, hogy állítólag nála zöldebb politikus a világon nincsen. Gyurákovics Andreával, a ferencvárosi Fidesz frakcióvezetőjével és Kovács Andrással, az Origo munkatársával beszéltük ki a legkomolyabb budapesti ügyeket.Milliókkal segítene a kormány, de a balosoknak ez sem kell – Polbeat Gyurákovics Andreával és Kovács Andrással
44 milliárd forint támogatást oszt szét a kormány 156, 10 ezer lakos feletti önkormányzat között – jelent meg hétfőn a rendelet a Magyar Közlönyben. A vidéki önkormányzatok mellett 17 budapesti kerület is részesül az egyenként több százmilliós támogatásban. Láng Zsolt kormánybiztos szerint a támogatásokat nem pártpreferencia alapján osztották szét, ám szembeötlő, hogy több kerület is kimaradt a pénzosztásból, köztük 5 DK-s, és a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros is. Ennek mindössze annyi az oka, hogy ezen önkormányzatok polgármesterei nem voltak hajlandóak egyenként leülni tárgyalni a támogatás összegéről, vagyis a dacolásuk miatt a kerületük lakói több százmillió forinttól esnek el. Az újabb baloldali hisztiről és a kormányzat újabb támogatásáról Gyurákovics Andreával, a Fidesz–KDNP ferencvárosi frakcióvezetőjével és Kovács Andrással, az Origo újságírójával beszélgetünk. Jöjjenek el az élő adás felvételére, a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőbe csütörtök este hétre, vagy kövessék a műsort ITT élőben, illetve a PS TV YouTube-csatornánkon!A ferencvárosi képviselő-testület rendre utasította a hetek óta sajtószakértőt játszó Baranyit
Természetesen a ferencvárosi képviselő-testület novemberi ülésén is téma volt Baranyi Krisztina ATV-s szereplése: bár a képviselők direktben csak szűkszavúan nyilatkoztak az esetről, a napirend előtti felszólalások során mégis komoly diskurzus alakult ki róla. A szocialistákat képviselő Torzsa Sándor a PestiSrácok.hu-t szólította fel bocsánatkérésre (ami korábban megtörtént), míg a Momentumtól az összefogás által delegált Mátyás Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy Baranyi sem dehonesztálhatja például a testület tagjait – ahogy tette azt korábban például a Jobbik képviselőjével. A független-egyesületi képviselő Deutsch László figyelmeztette Baranyit, hogy 60 ezer embert képvisel, és ennek megfelelő viselkedést vár el tőle. A Fidesz részéről Gyurákovics Andrea pedig arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy miközben a polgármester médiaháborút folytat, sok baloldali képviselő is elégedetlen a kerületi lap tevékenységével.A helyi médiacéget is beáldozná Baranyi Krisztina, hogy mentse Vágvölgyit
Baranyi Krisztina arra készül, hogy a június 22-i képviselő-testületi ülésen leváltja az önkormányzati médiacég vezetőjét, és visszaülteti a 9 magazin főszerkesztői székébe Vágvölgyi B. Andrást – mondta a Magyar Hírlapnak Gyurákovics Andrea, a IX. kerületi Fidesz–KDNP-frakció vezetője. Közölte: ezt a lépést is nagy valószínűséggel munkaügyi per és pervesztés követné, éppúgy, mint amikor a polgármester a ferencvárosi hajléktalanfoglalkoztató cég ügyvezetőjét rúgta ki azonnali hatállyal egy koncepciózus vizsgálat tényeket nélkülöző megállapításaira hivatkozva.Ismét kiment a többség Baranyi Krisztina alól
A ferencvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén ismét „kiment” a többség Baranyi Krisztina polgármester alól; az elvileg őt támogató képviselők sem szavazták meg a költségvetés módosítását, amelyben olyan tétel is szerepelt, mint egy önkormányzati kávézó és nyilvánosvécé-komplexum.Márki-Zay és hű fegyverhordozója, Gyagyás Tódi teljesen indiszponáltan, és magát lejáratva KÉSZül a hatalomátvételre
A péntek esti Karanténvlog most sem maradt izgalmas témák nélkül, Szabó Gergő és állandó vendégei ismét lubickoltak az ellenzék hülyeségeiben. Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett most Gyurákovics Andrea ült a vendégszékben, a ferencvárosi önkormányzat fideszes frakcióvezetője pedig egyből alkalmazkodott a hangulathoz. A sok nevetést és szörnyülködést egyből Márki-Zay Péter és hű szolgája, Kész Zoltán prezentálta, akik csípőből hozták Gyagyás Tódi és a fenséges Henceg szerepét a Gumimacikból. Sajnos a szellemi szintjük hasonlósága mellett a rosszindulatuk már nem a mesehősökhöz tette őket hasonlóvá, hiszen ismét külföldre mentek hazát árulni, Putyin-bérencnek nevezve Orbán Viktort. Gyurákovics Andrea részletesen beszélt a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros viszontagságairól is, hiszen bő két év alatt az ellenzéki összefogás hazugságon és romboláson kívül nem nagyon csinált mást a kerületben. A Karanténvlog hangulatát a DK újabb gusztustalan hergelése tette teljesen szürreálissá, hiszen Gyurcsány egyik fegyverhordozója, Barkóczi elvtárs makogott arról, hogy a magyar embereknek már az alapvető karácsonyi étkekre sem futja idén az Orbán-kormány ténykedése miatt. Végül a Momentum egészségügyi hergelése és hazugsága, valamint Gurmai Zita újbóli őrületes perfomansza tette teljessé a műsort, hiszen az MSZP nagy futóbajnoka szerint a magyar emberek háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él. Nézzétek most is a Karanténvlogot, sokat fogtok nevetni!Pesti Riporter: Baranyi Krisztina és a nagy ferencvárosi parkolási mutyi (videó!)
Baranyi Krisztina minden ígéretével szemben a kerület parkolása egyre átláthatatlanabb. A kerület kiadása ezen a téren 1 milliárd 64 millió forint, a bevétel pedig mindössze 473 millió. Jogosan kérdezhetjük, hogy hova lesz a pénz, kihez jut el és ki is lop valójában? A Pesti Riporter vendége Gyurákovics Andrea, a Fidesz ferencvárosi frakcióvezetője, akivel a legújabb ferencvárosi parkolóbotrányról beszélgettünk.Ajánljuk még