Pesti Srácok

Baranyi Krisztina azt mondta, hogy nincs takargatnivalója, mégis zárt ülést rendelt el és áldozatpózba vágta magát (PS-videó)

Zárt ajtók mögött tárgyalták a Baranyi Krisztina elleni fegyelmi eljárást a ferencvárosi képviselők a csütörtöki testületi ülésen. Az eljárást azért kezdeményezte a Fidesz-frakció, mert a polgármester asszony egyedüli kerületi vezetőként nem volt hajlandó adatokat szolgáltatni a kormánynak a rezsiköltségekkel kapcsolatban, így a ferencvárosiak több százmillió forintos támogatástól estek el. Az ülés előtt Gyurákovics Andrea, a Fidesz ferencvárosi frakcióvezetője stábunknak elmondta, hogy Baranyi Krisztina feltehetően ismét zsarolással/politikai nyomásgyakorlással vehet majd rá ellenzéki képviselőket, hogy utasítsák el a fegyelmi eljárás elindítását.

Az ülésen szembesítették a polgármester asszonyt elkövetett mulasztásaival. Mezey István fideszes képviselő szerint az adatokat, amelyeket adatszolgáltatásra be kellett volna küldeni, az önkormányzati hivatal már korábban összegyűjtötte, és Baranyi Krisztina tartotta vissza ezeket az információkat.

A napirend előtti felszólalások után a polgármester asszony kihirdette a zárt ülést. Miután a sajtó munkatársai elhagyták a termet, a képviselők szavaztak a fegyelmi eljárás kérdéséről. Gyurákovics Andrea elmondta, hogy végül az ellenzéki képviselők nem támogatták a kezdeményezést. A nyilvános ülés folytatódott, ahol a polgármester asszony állítása szerint a ferencvárosi önkormányzati lakásokban élő embereknek nem biztosít rezsivédelmet a kormány. Gyurákovics Andrea cáfolta Baranyi Krisztinának állításait, ugyanis szerinte a vonatkozó 259-es kormányrendeletben egyértelműen le van írva, hogy az önkormányzati lakásokban élők is részesülnek visszamenőlegesen a rezsitámogatásban, amely 2022. augusztus 1-ig járt.

Mezey István fideszes képviselő megjegyezte, hogy a polgármester asszony a hasonló kérdéseket a nyilvánosság elé tárja, viszont amikor a saját felelősségéről kell számot adjon, elrendeli a zárt ülést. Hozzátette, hogy Baranyi Krisztinát kivéve az összes többi polgármester rendezni szeretné a rezsitámogatás kérdését, a polgármester asszony azonban politikát akar belőle csinálni. A ferencvárosi Fidesz-frakció az ülés után hivatalos közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.