háború
Rengeteg nyugati fiatalt akar (és tud) megsérteni a legújabb orosz toborzó videó
Úgy tűnik az oroszoknak nagyon konkrét elképzelésük van a jövőről, arról, hogy milyen irányba szeretnének menni, és milyen férfiakkal szeretnék ezt megtenni. Erre utal legalábbis az egyik új orosz toborzó videó, ami emellett az országról, illetve az orosz társadalomról szóló imázsfilm is akar lenni. Abban biztosak lehetünk, hogy az orosz nők nagyon örülnek ennek az iránynak, azt azonban, hogy kivel szeretne háborúzni most Európa, meg a magyar ellenzék… azt talán jobb lenne átgondolniuk.Áttörték a védvonalat az oroszok Kurszkban, bajban vannak az ukránok
A Deep State arról számolt be, hogy a Kurszki terület bal szárnyán romlott az ukránok helyzete. Elmondásuk szerint az oroszok áttörték a Sznahoszty településnél húzódó védvonalat, valamint páncélos járműveket szállítottak át a Szejmen, majd több kisebb folyón. Emellett Koronevo felől is nyomulnak előre – írta meg az Index.Zelenszkij a magyaroknak is üzent egy rendkívüli sajtótájékoztatón
Volodimir Zelenszkij rendkívüli sajtótájékoztatón mutatta be az új külügyminisztert, Andrij Szibihát, és felvázolta az ukrán diplomácia prioritásait – írja az NV. Az ukrán elnök elsőként természetesen azt említette meg, hogy „igazságos békét” és győzelmet érjenek el, de meglepetésre arról is beszélt, hogy nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a szomszédos országokkal való kapcsolataira.A finn elnök úgy akar békét, hogy közben legyen háború
Alexander Stubb finn elnök kedden Varsóban, a lengyel nagykövetek éves értekezletén elmondta: manapság növekszik a Balti-tengeri térség geopolitikai jelentősége, a régió érzékeli az ukrajnai háborúnak és Oroszország destabilizációs cselekedeteinek következményeit – írja az Index. Stubb megengedhetetlennek nevezte, hogy Ukrajnában Vlagyimir Putyin megnyerje a háborút.GEOrgPOLITIKA – Iráni rakéták az orosz hadseregnek
A nyugat egyre idegesebb az orosz hadsereg előretörése miatt a Donbasszban. Az ukránok naponta már több települést vesztenek el és folyamatosak a légitámadások a nagyvárosok stratégiai célpontjai ellen. Német hírügynökségek szerint Irán a napokban ballisztikus rakétákat adott el Moszkvának és ezeket a Kaszpi-tengeren keresztül le is szállították.Olaf Scholz: a következő békekonferenciába Oroszországot is be kell vonni
Olaf Scholz német kancellár a ZDF német közszolgálati televíziónak adott belpolitikai és külpolitikai témákat is érintő éves nyári interjújában vasárnap este az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte, hogy a német kormány továbbra is határozottan támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni harcában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a következő békekonferenciába Oroszországot is be kellene vonni.A Pentagon egykori vezető tanácsadója szerint "az ukrán hajó elsüllyed”.
Douglas McGregor nyugalmazott ezredes, aki korábban a Pentagon vezető tanácsadója volt, a RIA értesülése szerint kijelentette, hogy a poltavai katonai hírközlési intézetre az orosz erők által mért csapás súlyos veszteséget jelent az ukrán fegyveres erők (AFU) számára.A CNN szerint is menekülnek az ukrán katonák a "húsdarálóból"
A CNN tudósítói Kijevben és a keleti hadszíntéren Pokrovszk városának közelében találkoztak ukrán parancsnokokkal, és amit láttak, hallottak, egybevág: az ukrán alakulatok helyzete nagyon nehéz. Az általános valóság az, hogy az oroszok több mint két éve tartó őrlő hadműveleteiben az ukrán egységek lassan felmorzsolódnak, rengeteg a veszteségük, az erősítés lassan érkezik, a katonák kimerültek és demoralizáltak, az új egységek képzetlenek.Scholznak elege lett: dolgozni küldte az ukrán menekülteket
Olaf Scholz szövetségi kancellár arra szólítja fel az ukránok százezreit, hogy vállaljanak munkát Németországban – írja a Tagesschau. Scholz az SPD teltowi fórumán elmondta, hogy szerinte sok ukránnak, akit Németországban támogatnak, dolgoznia kellene.Ajánljuk még

















