háború
Minden, amit nem tudtál az izraeli-iráni konfliktusról – Politikai Hobbista
A műsor történetének egyik legizgalmasabb adásán vagyunk túl, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője volt a vendégünk. Mi másról is beszélgethettünk volna, mint a legújabb konfliktusról Izrael és Irán, illetve az iráni proxyk között, de a zsidóság politikai gondolkodásában végbement változások is szóba kerültek, mind itthon, mind a nemzetközi világban.GEOrgPOLITIKA – Izrael behatolt Dél-Libanonba
Az éjszaka folyamán izraeli különleges alakulatok hatoltak be Libanon déli határvidékére, hogy célzott akciókat hajtsanak végre az Irán által támogatott Hezbollah állásai ellen. A csapatokat tüzérséggel és a légierő bevetésével támogatták. Speciális alakulatok házról házra kutatják át a falvakat, fegyverek, rakéták és ellenséges harcosok után.GEOrgPOLITIKA – Nyolcvan tonna bombát dobott Izrael Libanonra
Az izraeli légierő több hullámban támadta Libanont, köztük a fővárost Bejrutot is. Összesen 80 tonna bombát dobtak le Izrael északi szomszédjára. A légicsapásokban életét vesztette Sahid Hasszán Naszrallah, a síita Hezbollah főtitkára és egy iráni tábornok is, aki vele egy épületben tartózkodott. A zsidó állam légitámadást indított a jemeni húszik (Anzar Allah-Allah segítői) állásai ellen is és lebombáztak egy kikötőt, ahova Iránból fegyverszállítmányok érkezhettek.Putyin elmondta, hogy mikor, miért és hova dobna atomot Oroszország
Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy módosítja Oroszország nukleáris doktrínáját, kifejezetten azzal a céllal, hogy szükség esetén nukleáris csapást mérhessen Ukrajnára – írta meg a Mandiner. Az új szabályozás szerint nukleáris támadás érheti azt az agresszor államot is, amely nem rendelkezik atomfegyverekkel, de egy másik, nukleáris fegyverekkel rendelkező ország támogatását élvezi. Ez a változtatás az Egyesült Államokra és Ukrajnára is vonatkozhat – írja a lap az MKRU-ra hivatkozva.Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlésben: a kérdés az, hogy mi a leggyorsabb út a békéhez
A kérdés az, hogy mi a leggyorsabb út a békéhez Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 79. ülésszakán helyi idő szerint szerdán mondott beszédében.A nagyhatalmak egymást is hibáztatták az ukrajnai konfliktus elhúzódásáért a Biztonsági Tanácsban
Az amerikai és kínai külügyminiszter egymást is bírálta a Biztonsági Tanács Ukrajnával foglalkozó ülésén kedden, míg az orosz ENSZ-nagykövet a nyugatiakat vádolta oroszellenes hangulat szításával.Zelenszkij: Oroszországot békére kell kényszeríteni!
Az ukrajnai háborút nem lehet pusztán tárgyalásokkal lecsillapítani, Oroszországot békére kell kényszeríteni - hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT).Szijjártó Péter: nem az a kérdés, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni
Csaknem ezer nap után a kérdés többé nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni, ezért Magyarország kész minden békepárti kezdeményezés támogatására, hogy véget lehessen vetni az emberek szenvedésének Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint kedd este New Yorkban.Ajánljuk még

















