Pesti Srácok

Szijjártó Péter: jól látszik az eredményeken, hogy hazánk nem vett részt a gazdasági hidegháborúban

null

Jó eséllyel pályáznak az új világpolitikai realitások nyertesei közé azok az országok, amelyek nem vettek részt a gazdasági hidegháborúban, márpedig Magyarország is ilyen, és ez az eredményeken is látszik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben. A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a Harro Höfliger Hungary új beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a német hátterű vállalat hatmilliárd forintból új csarnokot épít, amelyhez az állam 1,5 milliárd forint támogatást nyújt, ezzel segítve a hajdúsági városban száz új munkahely létrehozását, illetve a speciális elektronikai gépgyártási kapacitás bővítését a gyógyszeripar és a csomagolóipar számára.

Aláhúzta, hogy a beruházás önmagán túlnyúló jelentőségét támasztja alá az a tény, hogy a vállalat mind a Debreceni Egyetemmel, mind a debreceni szakképző intézményekkel szoros kapcsolatot tart fenn, és ezáltal hozzájárul a magyar munkaerő fejlesztéséhez.

Kitért arra is, hogy korábban Magyarországon volt egy komoly gazdasági egyensúlytalanság a keleti és a nyugati országrész között, de ez az utóbbi tíz-tizenöt év munkája nyomán mára gyakorlatilag teljesen megszűnt.

PestiSracok facebook image

- emelte ki, rámutatva, hogy a kormány az elmúlt tíz év folyamán 129 nagyberuházást támogatott Hajdú-Bihar vármegyében, amelyek összértéke meghaladta a 4000 milliárd forintot, s több mint 22 ezer munkahelyet hoztak létre. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a hazánkban jelen lévő közvetlen külföldi működőtőke-beruházások egyötöde német vállalatoktól származik, és a magyar külkereskedelem negyede Németországgal zajlik.

- jegyezte meg. Ezután emlékeztetett arra is, hogy Donald Trump amerikai elnök beiktatásával teljesen új világpolitikai-világgazdasági realitás alakult ki, ami kiemeli a magyar kormány gazdasági semlegességi stratégiájának jelentőségét.

- jelentette ki.

- tette hozzá.

Erre példaként említette, hogy 2024 a beruházásösztönzés szempontjából a magyar gazdaságtörténet valaha volt második legsikeresebb éve volt, ráadásul egymás után a második, amikor is tízmilliárd eurót meghaladó összegben sikerült megállapodást kötni Magyarországra érkező beruházásokról.

- mutatott rá.

- közölte.

- fűzte hozzá.

Forrás: MTI, Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még