haderő
Fáj a baloldalnak a magyar haderőfejlesztés, bezzeg az ukránoknak szívesen segítettek volna katonai erővel
Újra itt a nagy kibeszélés, a hét legnagyobb ellenzéki baklövései pedig ismét megtelítették a Karanténvlog beszélgetős adását, ahol Szabó Gergő állandó vendégeivel, Dezse Balázzsal és Szalai Szilárddal nevetett és idegeskedett a heti menün. A legnagyobb fogás természetesen Arató Gergely, a DK nyelvzsenije volt, aki képes volt orosz akcentussal, szinte teljesen érthetetlenül felolvasni egy zagyvát Brüsszelben. A lényeg természetesen az volt, hogy Gyurcsány jobbkeze hazánkat szidta. A srácok Fegyőrt sem kímélték, akinek rovására megeresztettek néhány szabadszájú poént, ahogy nem maradhatott ki a magyar haderő fejlesztése miatt siránkozó szocialista Harangozó Tamás sem, aki az ukránoknak szívesen segítene, de a magyar haderő erősítését nem nézi jó szemmel. Bő félóra szókimondó elemzés a srácokkal, ne hagyjátok ki a Karanténvlogot most sem!Közös hadgyakorlatot tartanak a V4-es országok
A visegrádi csoport (V4) országainak hadseregei közös parancsnoksági gyakorlatot tartanak Lengyelországban október 3. és 10. között – közölte pénteken a varsói nemzetvédelmi minisztérium. A hadgyakorlatot az opolei dandár területén tartják meg.Nem vonul ki, de átszervezi Afrikában állomásozó haderejét az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok megkezdte Afrikában állomásozó haderejének átszervezését – jelentette be szerdán a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium).Benkő: Újjáélesztjük a magyar hadiipart
Az elmúlt években a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter vasárnapi interjújában. Benkő Tibor elmondta, a szervezeti átalakítás után miniszterként irányítja a Magyar Honvédség Parancsnokságát, a vezetés a parancsnok feladata; a honvédséget katonának kell vezetnie, nem politikusnak.Külföldiek alkalmazását mérlegelik a német hadseregben
Külföldiek alkalmazását mérlegeli a német haderő (Bundeswehr) vezetése a munkaerőhiány miatt - írta csütörtökön a Berliner Morgenpost című lap. A még formálódó tervek szerint csak európai uniós állampolgárok alkalmazásáról lehet szó.Ajánljuk még















