Pesti Srácok

Nem vonul ki, de átszervezi Afrikában állomásozó haderejét az Egyesült Államok

null

Az Egyesült Államok megkezdte Afrikában állomásozó haderejének átszervezését – jelentette be szerdán a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium).

A tárca közleménye szerint Mark Esper miniszter elrendelte a helyi biztonsági erőket segítő dandár telepítését a kontinensre annak érdekében, hogy afrikai országokban kiképző, tanácsadó és segítő feladatokat lásson el. A dandár telepítése az első lépés az Egyesült Államok afrikai szerepvállalásának átalakításában. A hazarendelt alakulat a kentuckyi katonai támaszpontra tér vissza, a dandár pedig átveszi a helyét, de csakis az afrikai katonák kiképzésében és segítésében vesz részt. Az Alyssa Farah szóvivő által aláírt kommüniké hangsúlyozta: az átalakítással az amerikai kormányzat célja az, hogy versenyképes legyen Kínával és Oroszországgal Afrikában is. Részletesebben azonban nem fejtette ki e versenyképesség mibenlétét.

Mark Esper miniszter január végén fogadta Washingtonban Florence Parly francia védelmi minisztert, aki azt kérte az amerikai kormányzattól, hogy támogassa továbbra is a francia erőfeszítéseket a dzsihadisták ellen a Száhel-övezetben vívott harcban. Parly akkor kiemelte, hogy "butaság" lenne az amerikai hozzájárulás csökkentése a térségben, mert ez szerinte korlátozná a terroristák elleni hadműveletek hatékonyságát is. Esper már akkor jelezte, hogy Washington ugyan nem vonul ki teljesen Afrikából, de felülvizsgálja és átszervezi az ottani jelenlétét. A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok elsősorban a Kína és Oroszország felől érkező, szerinte a korábbiaknál erőteljesebb fenyegetésekre összpontosítja figyelmét és erejét.

Roger Cloutier tábornok, az Afrikában állomásozó amerikai szárazföldi erők parancsnoka szerdán a Pentagonban tartott telekonferencián azt mondta: azt üzeni az afrikai partnereknek, hogy "nem távozunk a kontinensről". A tábornok kifejtette azt is, hogy Washington nem akar "szabad teret" adni Afrikában Pekingnek és Moszkvának, amelyek szerinte megpróbálják kiterjeszteni befolyásukat a kontinensen. Jelenleg mintegy hatezer amerikai katonai állomásozik Afrikában, mintegy nyolcszázan a kontinens nyugati vidékein segítik a franciákat a dzsihadisták elleni hadműveleteikben és körülbelül ötszáz katona tartózkodik Szomáliában, Afrika keleti vidékén. A legnagyobb amerikai katonai támaszpont Dzsibutiban van.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.