haditudosítók
Az ukrajnai háborút megjárt újságíró szerint az európai béke korszakának vége (Videó!)
Ukrajnában már több mint egy hónapja dúl a háború, egyre többen kénytelenek elmenekülni az országból. Vannak azonban, akik éppen emiatt mennek oda. Ilyen Jászberényi Sándor újságíró és Hölvényi Kristóf fotóriporter, akik nem először járnak háborús övezetben annak érdekében, hogy bemutassák a harcok igazi arcát. Jászberényi Sándor a Pesti TV-nek elmondta, hogy nagyon örültek nekik az ukránok, ugyanakkor azt is elárulta, hogy aki egy háborús helyzetben nem fél, az bolond; ők is rettegtek. A háború kimenetelével kapcsolatban viszont nem szeretne jóslatokba bocsátkozni, de úgy vélekedett, hogy az európai béke korszakának vége. Hölvényi Kristóf arról számolt be, hogy a munkájukban ilyenkor az a legnehezebb, hogy éjjel-nappal folyamatosan figyelni kell, a sajtós mellény pedig nem jelenti azt, hogy ők nem válhatnak áldozattá, sőt, szerinte volt, hogy éppen emiatt váltak célponttá. Ajánljuk még
A komplett baloldal beleállt a hazugságokba és rémhírterjesztésbe a gödi Samsung gyár ügyében
Ikertornyok: Zelenszkij és Magyar Péter, az igazi lelki társak
Alakul a gyurcsányista börtönválogatott és olcsó telexes hazaárulás külföldi hülyegyerekekkel – Karanténvlog
Most sem volt túl jó hete a baloldalnak, hiszen az egyik vezérnaszádja kapott léket, Kiss László gyurcsányista polgármestert ugyanis letartóztatták, miután kihallgatták. A PestiSrácok.hu már a júniusi választások előtt részletesen beszámolt a gyanús ügyről, amely növelte a baloldali börtönválogatott számát, ezt követően, a kisebb és nagyobb halak mellett Czeglédy Gergő momentumos óbudai alpolgármester is letartóztatásba került. Kiss László azonban megúszta, megnyerte a polgármester-választást, ám úgy tűnik, ő sem kerülhette el az igazságszolgáltatás következményeit. A Karanténvlog beszámol arról is, hogy se Gyurcsány Ferenc, se a baseball ütős szóvivő, Barkóczi nem találta a kerületet, hiszen Óbuda helyett mindketten Újbudát mondtak az első pánikban, de ki tudja, talán minden kerületben megbújik egy-egy DK-s akna. Az igazi meglepetést azonban a Telex szolgáltatta, akik mindig örömmel én önként vesznek részt hazaáruló akciókban, most pedig még nehéz dolguk sem volt, csupán a különlegesen intelligens külföldi szigetezőkkel kellett néhány szót váltaniuk. A "felvilágosult" ifjak szépen felmondták azt a mantrát, azt a néhány gondolatot, amit a fejükbe vertek, miszerint Orbán Viktor diktátor, Magyarország elnyomott diktatúra, ahonnan mindenki menekülni akar, sőt voltak olyan egyedek is, akik szerint az a demokrácia, ha a megválasztott kormányfő nem veheti át a megbízatását, mert nekik éppen nem tetszik. Nézzétek most is a Karantént, nem bánjátok meg. Az ukránok már háborút akarnak ellenünk, közben Magyar Pétert várják hazánk élére