haladó média
Hisztérikusan vergődik a CNN és az NBC (is) Orbán Viktor texasi beszéde után
Ahogy az várható volt, Orbán Viktor Texasban elmondott beszéde miatt vergődni és vonyítani kezdtek a leghaladóbb nemzetközi médiumok is: a CNN például egy ismeretlen budapesti tudósítóval gyártatott le egy szívhez szólónak remélt, de leginkább gyomorforgatóra sikerült anyagot arról, miként csempészi vissza lassan Magyarországra Orbán Viktor a legsötétebb vészkorszakot. A csatorna természetesen kiemelte, hogy a magyar miniszterelnök náci, migrációellenes, uralkodik a média felett és hamarosan bedönti Magyarország gazdaságát is. Természetesen a miniszterelnök személyén keresztül megpróbáltak beleszállni Donald Trumpba (és/vagy fordítva), de az nem derült ki, hogy melyikük a nagyobb diktátor, ahogy abban sem volt konszenzus, hogy akkor végül is melyiküknek cikibb az amerikai személyes találkozó. A riport végére megtudhattuk azt, hogy tulajdonképpen nem is olyan rossz hely Magyarország, de hamarosan biztosan az lesz. Értik, ugye? Az NBC kicsit erősebben próbált fogalmazni: ők előszeretettel használták a „melegellenes”, „migránsellenes” szavakat, amellett, hogy elmorzsoltak egy könnycseppet amiatt, hogy „Magyarországon egyre nehezebb ellenzéki újságírónak lenni”. Ahogy az esőerdő nem a Föld tüdeje, úgy a közösségi média nem a világ esze
Hatalmas pánikroham söpör végig a Föld nevű „A” bolygó (amiből nincs „B”) lakosságán, miután közösségi médiás megosztások milliói hitették el vele, hogy elégett a Föld tüdejének becézett amazóniai esőerdő. A tömeghisztériát – mint mindig – most is a haladó média, a választók és az apokalipszis közé álló liberális politikusok, valamint a mikroadományokra vadászó NGO-k indították el. Eszközeik között egyaránt megtaláljuk az álhíreket, a nyilvánvaló hazugságokat, az ostoba, tudománytalan téveszméket, a meddő érzelmeskedést és a magamutogató pojácáskodást. Nekik viszont világos céljaik vannak, ezért az őszinte aggódást meghagyják a világot a Facebookon megmentő frusztráltaknak. A hisztéria kiváltói Bolsonaro brazil elnököt akarják megbuktatni és Brazíliát visszatéríteni a neki szánt gyarmati életmódba, miközben a génmanipulációban utazó multik a haszonnövények után az erdők feletti uralmat is meg akarják szerezni. Ettől függetlenül persze jogos felvetés, hogy mindezek ellenére mégiscsak illetlen és barbár dolog felégetni az Amazonas medencéjét némi gyenge minőségű termőföld kinyerésének vágyával. Ajánljuk még
Krznar távozott, a problémák maradtak Újpesten
A horvát vezetőedző állásába került az Újpest várakozáson aluli szereplése. Az oroszlán bajszát ugyan megrángatta, de nem tudott meglepetést okozni az újonc - Labdarúgó NB I: Kazincbarcika–Ferencváros 1–3 (1–2)
Jól kezdett és vezetett is a Kazincbarcika a vendég Ferencváros ellen, ám a címvédő végül szép gólokkal fordítani tudott. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni. Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.