halálos áldozatok
Meghaladja a 20 ezret a török és szír földrengések halálos áldozatainak száma
Csütörtök estére meghaladta a húszezret a hétfő hajnali törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint.Meghaladja a 8300-at a török-szíriai földrengés halálos áldozatainak száma
Szíriában a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma meghaladta a 2400-at a szerdán közzétett legfrissebb hivatalos adatok alapján, a török hatóságok több mint 5894 halottról számoltak be, így a földmozgás már együttesen több mint 8300 életet oltott ki.Szakadékba zuhant egy busz Brazíliában, többen meghaltak
Legalább heten meghaltak és 22-en megsebesültek a dél-brazíliai Paraná államban helyi idő szerint kedden történt buszbalesetben.Több mint ötszázan halhattak meg az iráni tüntetéseken
Az ötszázat is meghaladja a több mint négy hónapja zajló iráni kormányellenes megmozdulások halálos áldozatainak száma – ismertette az amerikai székhelyű HRANA iráni emberi jogi hírügynökség vasárnap közzétett jelentésében.Rengeteg elesett katonát hagytak hátra a Szoledarból elmenekülő ukrán csapatok (VIDEÓ 18+)
A Telexnek ma már sikerült egy huszárvágással, forráskritika nélkül olyan emészthetetlen propagandát az olvasók elé tárni, amit már a szélsőséges ukránok sem hisznek el, miszerint az oroszok nem foglalták el Szoledar városát, eszerint az ukrán csapatok kezében vannak a peremkerületek is, nem csak bányászváros. Az igazság azonban az, hogy nem csupán Szoledar, hanem már a következő település is az oroszok kezén van, a Szoledartól nyugatra fekvő Sil városa. Közben egyre több felvétel érkezik a városból, az első jelentések szerint százával hagyták hátra elesett bajtársaik holttestét a menekülő ukránok a gyors visszavonulás közepette. Vigyázat, felkavaró felvételek, melyek az orosz televízió szerint Szoledarban készültek, a véres ostromot követően!Több halálos áldozata van az ugandai főváros legnagyobb újévi ünnepségének
Több halálos áldozata van egy újévi ünnepségnek, amelyet az ugandai főváros egyik népszerű rendezvényközpontjában tartottak meg – közölték vasárnap hivatalosan.Mintegy tíz embert temetett maga alá lavina az ausztriai Lech Zürs alpesi síterületen
Mintegy tíz embert temetett maga alá lavina vasárnap az ausztriai Lech Zürs alpesi síterületen; eddig csak egyiküket sikerült élve, de sérülten kimenteni a hótömeg alól – közölte a helyi rendőrség.Többen meghaltak egy spanyolországi buszbalesetben
Legalább négyen életüket vesztették az északnyugat-spanyolországi Galícia tartományban szenteste történt buszbalesetben – közölte a helyi mentőszolgálat.Már tizennyolc áldozata van az amerikai ítéletidőnek
Egyesült Államok-szerte már legkevesebb 18 ember halálát okozta a rendkívüli téli időjárás szombat estig. A legtöbben autóbalesetekben veszítették életüket, főként az ország északi államaiban, de volt, aki az otthonában halt meg. Az áramszolgáltatók összesített információi alapján szombaton a reggeli órákban több mint 1,6 millió fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás, főként Texasban és az északkeleti New England régióban.Ajánljuk még

















