halálos közúti baleset
Négy ember halt meg Győrnél, amikor az autójuk teherautóval ütközött
Négy ember meghalt, miután személyautójuk összeütközött egy teherautóval Győr térségében csütörtökön kora délután – közölte a rendőrség a honlapján.Felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy halálos balesetet okozó rendőr
Másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egy rendőrt pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésében a Fővárosi Törvényszék két rendőrautó három évvel ezelőtti, halálos kimenetelű karambolja miatt – tudatta közleményben a bíróság.Kerékpárost gázolt el egy autó Szegeden
Halálra gázolt egy kerékpárost egy autó Szegeden – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Halálos baleset történt Jakabszállásnál
Két személygépkocsi ütközött az 54-es számú főúton Jakabszállás közelében, egy személy meghalt, többen súlyosan megsérültek. A rendőrség a helyszínelés idejére a teljes útlezárást rendelt el – írja a Police.hu.Három évre ítélték a betegszállítóval ütköző sofőrt
Három év fogházbüntetésre ítélte csütörtökön a Gyulai Járásbíróság azt a férfit, aki 2018 júniusában autójával összeütközött egy betegszállító autóval. A balesetben ketten elhunytak, két embernek maradandó sérülései lettek. Az ítélet nem jogerős – tájékoztatta az MTI-t a Gyulai Törvényszék közleményben.Két év letöltendőt kapott a nő, aki 42-45 km/h-s sebességgel gázolt halálra egy gyalogost a zebrán
Viszonylag kis sebesség is elég ahhoz, hogy úgy elgázoljanak valakit, hogy az belehaljon a sérülésbe. A szomorú eset Pécsett történt tavaly februárban.Rémisztő: egy nap alatt hatan haltak meg az utakon
Egyetlen nap alatt hatan vesztették életüket a közutakon – közölte a rendőrség péntek délelőtt a honlapján.Halálra gázolta, majd cserbenhagyta áldozatát
Cserbenhagyásos gázolás áldozata lett az a nő, akit szerdán hajnalban találtak holtan az M3-as autópálya a fővárosból kivezető szakaszán. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított az ismeretlen elkövető ellen, a helyszíni szemle idejére bevezetett forgalomkorlátozó intézkedéseket reggelre feloldották.Előzetesbe került az egyik cserbenhagyó gázoló
A Kaposvári Járásbíróság elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki autójával halálra gázolt egy gyalogost péntek este Balatonbogláron, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az autó két utasa szabadlábon védekezhet - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.Ajánljuk még