hamis jegyzőkönyv
Fogy a levegő Czeglédy körül
Baloldali politikai körökből – méghozzá Szegedről –, Czeglédy egy volt ügyfelétől kapta Budai Gyula azt a vélhetően hamisított lehallgatási jegyzőkönyvet, amelyben Czeglédy Csaba és fő strómanja, A. Zoltán beszélgetnek pénzfelvételről és továbbításról, valamint arról, hogy Kunhalmi Ágnes milliókat kér kampányokra. Ez már nem az első dokumentum, nyomozati irat a Czeglédy-ügyben, ami a baloldalról kikerül. Korábban a PestiSrácok.hu a vádiratot, valamint a nyomozás során készült revizori jelentést is arról az oldalról kapta. Egyre több jel utal arra, hogy bár az előválasztáson Szombathelyen Czeglédy Csaba megkapta a DK támogatását, valójában fogy a levegő a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt politikus körül. Komoly bűncselekmények gyanúja vetődik fel a vélhetően hamisított Czeglédy-jegyzőkönyv kapcsán
Egészen elképesztő maffiamódszerekkel operálnak a Czeglédy Csaba-féle hatmilliárdos költségvetési csalás ügyében: a vélhetően hamisított lehallgatási jegyzőkönyv – amelyet baloldali politikai körökből Budai Gyulának eljuttattak – keletkezése több bűncselekmény elkövetésének lehetőségét is felveti. Alaposan megvizsgáltuk a dokumentumot, amely – ha valós, azért, ha nem, akkor meg azért – több, mint kínos lesz Czeglédynek, és nemcsak neki. A PestiSrácok.hu megkereste az érintetteket, többek között azt az ügyvédet is, akire Budai Gyula utalt, hogy köze lehet a hamisított okirathoz. A Fidesz országgyűlési képviselőjéhez hetekkel ezelőtt juttattak el egy állítólagos lehallgatási jegyzőkönyvet a Czeglédy és az ügy hatodrendű vádlottja, a feltételezett főstróman, A. Zoltán közötti telefonbeszélgetésről. Az irat szerint a felek megbeszélték, hogy az iskolaszövetkezetek számláiról felvett pénzt hova kell vinni, kinek mennyi a része. Az is szóba került, hogy Kunhalmi Ágnes milliókat kér kampányra Czeglédytől, és fejőstehénnek nézi, mert folyamatosan kér tőle. Ajánljuk még
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent. A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár.