handelsblatt
Emelkedett az infláció júniusban Németországban
Több hónapi csökkenés után júniusban ismét emelkedett az infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki adatai szerint. A hivatal előzetes számításai alapján a fogyasztói árak 6,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest júniusban. Májusban kisebb, 6,1 százalékos drágulást regisztráltak. Az idén eddig rendre lassult, vagy stagnált az infláció Németországban: januárban és februárban 8,7 százalékkal, márciusban 7,4 százalékkal, áprilisban 7,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves összevetésben.Ellenzi az orosz gázembargót a német E.ON-vezér
Az orosz földgázzal szembeni embargó ellen emelt szót a német E.ON energetikai konszern vezérigazgatója, Leonhard Birnbaum a Handelsblatt keddi számában megjelent interjúban.Súlyos gondokat okozna a német gazdaságnak az orosz gáz hiánya
Az ukrajnai háború miatt esetleg kialakuló akut gázhiány súlyos következményekkel járna a lakosságra nézve a német szövetségi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur szerint. Sajnos nem zárható ki teljesen, hogy olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek súlyos következményekkel járnak a vállalatokra, a munkahelyekre, az értékláncokra, az ellátási láncokra, egész régiókra nézve – mondta Klaus Müller, a Bundesnetzagentur elnöke kedden, a Handelsblattnak adott interjúban.E.ON: Németország nem nélkülözheti az orosz földgázt
Németország nem nélkülözheti az orosz földgázt – jelentette ki a legnagyobb német energiaszolgálató, az E.ON vezetője egy sajtóbeszélgetésen, amelyről a Wirtschaftswoche című gazdasági magazin számolt be kedden.A Handelsblatt szerint Magyarországnak el kell hagynia az Európai Uniót
Miután a magyar kormány júniusban elfogadta az LMBTQ-ellenes törvényt, és Mark Rutte holland miniszterelnök rámutatott, hogy az országnak nincs többé keresnivalója a európai közösségben, az Európai Uniónak kiutasítási eljárást kellene indítania Magyarország ellen, majd megfontolni, hogy ugyanezt tegye Lengyelországgal is – olvasható a Handelsblattban közölt vendégkommentárban, melynek szerzője a Massachusettsi Műszaki Egyetem közgazdász professzora, a híres közgazdász, Daron Acemoglu.Ajánljuk még