Pesti Srácok

A Handelsblatt szerint Magyarországnak el kell hagynia az Európai Uniót

null

Miután a magyar kormány júniusban elfogadta az LMBTQ-ellenes törvényt, és Mark Rutte holland miniszterelnök rámutatott, hogy az országnak nincs többé keresnivalója a európai közösségben, az Európai Uniónak kiutasítási eljárást kellene indítania Magyarország ellen, majd megfontolni, hogy ugyanezt tegye Lengyelországgal is – olvasható a Handelsblattban közölt vendégkommentárban, melynek szerzője a Massachusettsi Műszaki Egyetem közgazdász professzora, a híres közgazdász, Daron Acemoglu.

Az EU küldetése a demokratikus intézmények bevezetése nemzetek feletti szinten, amire a nyugati országoknak kell jó példát mutatniuk – szögezi le a szerző, aki Jimmy Carter amerikai elnök 1977-es beiktatási beszédét idézi:

Az EU 2004-es közép- és kelet-európai bővítése kezdetben sikeres volt. Szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy Magyarországon ilyen gyors demokratikus változás következett volna be az uniós tagság és finanszírozás lehetősége nélkül. Ma azonban a keleti bővítés Európa Achilles-sarkának tűnik. Magyarország és Lengyelország ma az EU működési zavarainak és intézményi gyengeségeinek szimbóluma. Egy bő évtized után a Fidesz kormányzása alatt a demokrácia halálos sebet kapott, és kétséges, hogy a választók képesek lesznek-e leváltani a jelenlegi kormányt. A cikk írója elmondta, az Európai Uniónak végre határozottan fel kellene lépnie Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, például úgy, hogy leállítja az uniós támogatások kifizetését, és megfosztja a tagállamokat szavazati joguktól az Európai Tanácsban. Ha Magyarország nem tér vissza a demokráciához rövid időn belül, akkor el kell hagynia az Európai Uniót, hogy az európai projekt fennmaradhasson – véli Acemoglu.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner ; Fotó: MTI/EPA pool/John Thys

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.