hargitai jános
A Mentelmi Bizottság vizsgálhatja a PestiSrácok.hu által kirobbantott Hadházy-botrányt
A Mentelmi Bizottság elnökéhez fordult Tényi István, miután megírtuk és közérdekű adatigénylésre kapott hiteles információkkal igazoltuk, hazudott a vagyonnyilatkozatában Hadházy Ákos, amikor úgy nyilatkozott, hogy szünetelteti állatorvosi foglalkozását. A három párt után a Momentumban landolt politikus praktizálása aggályos lehet - az országgyűlési képviselőkről szóló törvény szerint képviselő kereső tevékenységet nem folytathat. Még ha saját cégben közreműködő ügyvezetőként be is ugorhat, akár a műtőbe is, az ő személyes pecsétjével kiállított 101 kutyaútlevél arra utal, hogy folyamatos tevékenységről van szó, amit elég fura lenne, ha ingyen végezne, ugyanis a kisállat-útlevél beregisztrálása az állatorvosnak is több ezer forintjába kerül alkalmanként. Tényi most azt kérte Hargitai Jánostól, hogy vizsgálja meg Hadházy vagyonnyilatkozatának valóságtartalmát. Bejelentésében idézi azt a jogszabályt, miszerint ha bebizonyosodik, hogy egy képviselő a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét szándékosan elmulasztotta, vagy abban lényeges adatot valótlanul közölt, az összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke köteles kezdeményezni a képviselő összeférhetetlenségének kimondását. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.