hatósági árstop
Kálmán Olga szerint a forint gyengülése miatt van vízhiány, ja, és Orbán Marx, Matolcsy pedig Engels
Ma 13 órakor folytatta a munkáját az Országgyűlés, ami a napirend előtti felszólalásokkal kezdődött, majd következtek az interpellációk, amelyekben a többi között szó volt a hazai vízeink állapotáról, az aszálykárosult gazdák megsegítéséről, a zöldenergiára való áttérésről, de arról is, hogy a baloldal miért támadja az árstopok meghosszabbítását. Kálmán Olga mindezek előtt egyenesen odaáig ment el, hogy megállapította: a forint gyengülése miatt van vízhiány hazánkban. A Momentum képviselőjében, Hajnal Miklósban a legnagyobb aggodalmat az Átrium Színház ügye váltotta ki, amelynek művészei már kávét is főznek a nézőknek, csak pénzhez jussanak. A kivéreztetési lózungra Vitályos Eszter viszont rácáfolt, ugyanis négy év alatt csak az állami támogatása a magánszínháznak (amelynek tulajdonosa anyagilag támogatta a Momentumot) 250 millió forint volt. Az MSZP és a PM a nadrágpelenkák felől érdeklődtek, a DK slágertémája viszont most is a rezsi volt, aminek csökkentését sosem támogatták, most mégis az emberek megélhetését féltik.