hernádi gyula
Szanyi telefonon mondta el, mennyire büszke az MSZP-ből kiebrudalt (?) hódmezővásárhelyi harcostársára
Strasbourgból telefonált haza az MSZP EP-képviselője, Szanyi Tibor, méghozzá a Rádió7 élő műsorába, hogy elmondja, büszke Hernádi Gyulára, akit a minap párttagságától is megfosztottak a szocialisták. Az ügy előzménye, hogy Hernádi, aki az MSZP rég hódmezővásárhelyi harcosa, bejelentette, az lehetetlen, hogy az MSZP-nek, sőt a baloldalnak ne legyen saját polgármester-jelöltje egy olyan városban, mint Hódmezővásárhely, ezért inkább függetlenként elindul a szintén független Márki-Zay Péter ellen, aki mögött az egész ellenzék felsorakozott.