Pesti Srácok

Márki-Zay beismerte: azelőtt rúgták ki, hogy az ellenzék jelöltje lett (Videó!)

Lassan tragikomikussá kezd válni a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás: Márki-Zay Péter – aki papíron függetlenként, a valóságban azonban az összes ellenzéki párt támogatottjaként indul – beismerte a Blogstarnak, hogy mégsem azért rúgták ki a munkahelyéről, mert elindul a választáson, hanem már korábban megváltak tőle. Közben megszólalt Hernádi Gyula is, aki közleményben cáfolta, hogy kizárták az MSZP-ből. Ő az a volt szocialista, aki Márki-Zay Péterrel szemben akar indulni a választáson.

Márki-Zay Péter január 2-án Facebook-bejegyzésében arról panaszkodott, hogy hivatalosan még be sem jelentette indulását a polgármester-választáson, de máris kirúgták munkahelyéről. Egész pontosan így fogalmaz:

Márki-Zay ugyan utána azt is írta, hogy „nem tudja, van-e összefüggés a két esemény között”, mármint a döntése és a kirúgása között, mindenesetre kijelentése azt sejtette – s ennek megfelelően úgy is terjedt el az ellenzéki sajtóban –, hogy azért rúgták ki az állásából, mert indul a választáson. Ezzel szemben Márki-Zay korábbi munkáltatója, a Legrand Hungary Zrt. közleményben cáfolta az egész baloldali hisztit. Mint arról mi is beszámoltunk, a cég akkor azt írta: egy munkaviszony létesítésekor, annak egész tartama alatt és megszüntetésekor – ahogy az történt Márki-Zay Péter esetében is – a gazdasági racionalitást, a szakmai tudást, az emberi hozzáállást és a teljesítményt értékelik.

PestiSracok facebook image

– olvasható a közleményben, amelyben egyúttal arra is felhívták a figyelmet, a cégmár jóval azelőtt eldöntötte, megválnak Márki-Zay-tól, mint hogy ő a választáson való indulásról döntött.

Ezt hivatott alátámasztani az a Hír TV-s felvétel is, amely január 4-én készült. Ebben Márki-Zay arról beszél, hivatalosan még nem jelentette be, hogy indul a februári megmérettetésen. Ha mindez nem lenne elegendő cáfolat arra az állításra, hogy azért rúgták ki, mert indul a választáson, akkor itt egy újabb, napokban készült videofelvétel, amelyben ő maga ismeri el, hogy előbb történt a kirúgása, mint az indulás bejelentése. A felvételen – amely egyébként egy január 25-i hódmezővásárhelyi lakossági fórumon készült – Márki-Zay a következőt mondja (3:03-nál):

Megszólalt az MSZP-ből állítólag kizárt jelölt is

Közben az MSZP vásárhelyi szervezete szombaton bejelentette, hogy kizárták a pártból azt a volt szocialistát, aki Márki-Zay Péterrel szemben akar indulni a polgármester-választáson. Döntésüket a párt alapszabályával indokolták, amely kimondja: a tagsági viszony megszűnik, ha valaki egy választáson a párt által állított vagy támogatott jelölttel szemben önkényesen más szervezet jelöltjeként vagy függetlenként indul. Hernádi Gyula sajtóközleményben cáfolta, hogy kirúgták volna. Mint írja:

A közleményben Hernádi azt is írja, hogy

„az MSZP köztisztségre jelölési támogatásának számos, az alapszabályban rögzített feltétele van, amelyek közül Dr. Márki-Zay esetében egy sem teljesült”

.

Azaz a helyi szervezet elnöksége már azelőtt bejelentette, hogy Márki-Zayt támogatja, mielőtt erről az ügyben illetékes taggyűlés tanácskozhatott volna.

– zárul a közlemény.

A címlapon Hernádi Gyula és Márki-Zay Péter látható; Fotó: PS