hesz attila
A pálosok nyomában a magyar történelmen át – Honi felderítés (Videó)
„Ha valaki Magyarország sorsos állapotját látni kívánja, tekintse Első Remete Szent Pál szerzetét. És ha azt virágjában tündökölni látja, tudja meg, hogy az országnak is jól vagyon dolga, mert jó rendben a szénája” – mondta a hagyomány szerint Pázmány Péter a pálos rendről. Az idézet történetileg nem igazolt, ám akár igaz, akár nem, azért tudott így meggyökeresedni, mert a pálosok története ténylegesen összeforrott Magyarországgal. A törökvészig virágzó szerzetesrend Mohács után az országhoz hasonlóan óriási pusztulást ért meg, majd a török kiverése előtti évtizedekben kezdett újra magára találni. Milyen csapásokat szenvedett el a rend az országgal párhuzamosan a Habsburg abszolutizmus, majd a kommunista diktatúra részéről, hogyan támadt fel újra és újra az országgal együtt, milyen állapotban van ma, és hogyan dolgozott, illetve dolgozik a magyarság ügyéért? Ez is kiderül a Hesz Attila pálos szerzetes atyával készült beszélgetésből, ahol természetesen a pálosok által őrzött, ősi, kereszténység előtti titkok mellett sem mentünk el. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.