hirado.hu
Még a szappanozott angolna is elismerően csettintene Magyar Péter láttán, aki közölte, semmi közük a magyaroknak ahhoz, ha esetleg bűncselekményt követ el (videó)
Az utóbbi időben ritka pillanatoknak lehettünk tanúi. Magyar Péter a Partizán interjú alatt sem volt túl stabil, de azóta mintha más ember lenne. A Mesternek eddig mindig volt valami epés megjegyzése az őt kérdező újságírók felé, ha azokat nem sikerült a nem létező gorilláival kidobatni, most azonban menekülőre fogta. Az eddig többnyire kiegyensúlyozottnak tűnő megváltó három másodperc alatt gyorsul 100-ra, ha a bennfentes kereskedéssel kapcsolatos ügyekről kérdezik. Menekül, vádaskodik, fenyeget és terel. A botrány és a korrupció is csak akkor érdekes a szeplőtlen megváltó szerint, ha az mással történik. Ha azonban nincs takargatni valója, miért nem áll ki és vall színt a perrel való fenyegetés helyett? Ajánljuk még
Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után
A németek azt hiszik, hogy megmondhatják az USA-nak, mit tehet és mit nem
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota.