hivatalos jegyzék
Budai Gyula a PS-nek: Magyarellenes hisztériakeltés zajlik az ukrán belpolitikai helyzet miatt
Az ukrán külügy hivatalos jegyzéket küldött a magyar félnek, mindezt a PestiSrácok.hu Budai Gyulával készült június 20-ai interjúja miatt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosával készült interjúban ugyanis szóba került a Krím, és a kizárólag szakmai szempontok alapján lezajlott beszélgetést az ukrán fél támadásnak vélte. Nem ez volt az első eset. Az utóbbi évtizedekben a környező országok politikai vezetése többször játszotta ki a "magyar kártyát", amikor úgy érezték, hogy több szavazatra van szükségük, felkorbácsolva a nacionalista indulatokat. A felelőtlen hergelés sokszor ért el sikert, hiszen az arra fogékony szélsőségesek pajzsot éreztek maguk mögött, és a gyomorfogató uszítást kicsinyes politikai haszonszerzésre használták. Az ostor pedig mindig a magyarságon csattant, akiknek eszük ágában sem volt megkavarni az állóvizet. Ez a kommunista reflex épült be az elmúlt években Ukrajna magyarsággal szembeni politikájába is: a folyamatos KGB-s színvonalú zaklatások és fenyegetések, halállista, szeparatista vádak és félelemben tartás manapság mindennapos vendég Kárpátalján. A gazdasági csőd szélén tántorgó Ukrajna számára a nemzeti öntudat erősítése és az összetartozás lelkesítő szólamai a kisebbségek gusztustalan vegzálást jelentik, de nem kímélik a nemzettársait megvédeni igyekvő Magyarországot sem, ahogy Budai Gyula esete is bizonyítja. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után