hódmezővásárhelyi járásbíróság
Példátlan bírósági túlkapás: tizenhat órára börtönbe zárták a szegedi képviselőt!
Olyan eljárásra vetemedett a Szegedi Törvényszék illetékességébe tartozó Hódmezővásárhelyi Járásbíróság, amire még nem volt példa. A járásbíróság tanácsvezető bírája két, rágalmazás miatt folyamatban lévő magánvádas perben is elfogatóparancsot adott ki Szabó Bálint ellen. A szegedi jogász önkormányzati képviselőt a rendőrök hétfőn este vitték el fogdába otthonról. Egészen kedd délutánig bent tartották, miközben családja tizenhat órán át nem tudott róla semmit. Az ügyben eljáró bíró csak másnap, kedden délután ment be a bíróságra, Szabó Bálintot ezért csak ekkor vezették elé meghallgatni, majd engedték szabadon. Az elfogatóparancsokat kiadó bíró, Pásztor Anikó egyébként korábban az egyik Szabó Bálint elleni magánvádas büntetőperben elfogultságot jelentett, ezt azonban a Szegedi Törvényszék felülbírálta, és ennek ellenére az eljárás lefolytatására kötelezte. Ezt a határozatot pedig nem más írta alá, mint a Szeviép-ügy hírhedt bírója, Nóvé Ágnes. Ajánljuk még
„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Marbellán lett öngyilkos a magyar alvilág egyik ismert figurája
Spanyolországi otthonában lett öngyilkos szombat hajnalban az éjszakai élet egyik ismert figurája, K. F. Roland – tudta meg a PestiSrácok.hu.